Vádat emelhetnek Gesztesi Károly ellen
![Gesztesi Károly: „Ki kellett mondani, hogy igenis, ő az én fiam”](https://cdn.origo.hu/2023/12/3UwX5D4i0KviqexUTbnxs_keSg_-HhOktoy0-niWw-k/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjZDYyNDU3NzU0NjQwZDM5NTk4ZWI4OGZiNmUyYzYz.webp)
Az ügyészséghez került a Gesztesi Károly ittas vezetésével kapcsolatos nyomozati anyag, a rendőrség olyan súlyúnak találta a színész tettét, hogy vádemelést javasolt.
"Az ügyet a BRFK lezárta, és bíróság elé állítási javaslattal az ügyészség részére megküldte" – közölte a rendőrség a Borssal, a főügyészség pedig megerősítette, hogy a dosszié megérkezett a II. és III. kerületi ügyészségre. A továbbiakról később születik döntés, vagyis azt még nem tudni, hogy ténylegesen is a bíróság elé kell-e állnia a színésznek.
A Bors Gesztesit is kereste, de a színész nem akart nyilatkozni: mint mondta, már korábban beismerte, hogy hibázott, ehhez nem akart most semmit hozzátenni.
Gesztesi november 6-án ütközött neki egy járdaszegélynek a III. kerületben, a szemtanúk szerint alig állt a lábán, amikor kiszállt a kocsiból.