Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Először a fiatal Einsteint játszó Johnny Flynn érkezett meg a sajtószobába, mindannyiunk meglepetésére rövid, szőke hajjal, holott a sorozatban dús, fekete üstökkel láthattuk. "Egész másképp nézel ki, mint tegnap", mondtam neki, "másképp is érzem magam", felelte, ez után viszont már alig jutott szóhoz, hisz megjelent Geoffrey Rush, és hirtelen minden figyelem rá irányult.
Az Oscar-díjas színész élőben is egy szórakozott professzor, egy jó értelemben vett bolond benyomását keltette, a beszélgetés közben folyamatosan járt a keze, őrült módon gesztikulált, annyira, hogy csak az utolsó pillanatokban tudtam egyáltalán kivenni, mit tartott végig a kezében: egy aprócska öngyújtót.
Ki volt ön szerint Albert Einstein?
Geoffrey Rush: Nem volt ott tegnap a vetítésen? Láthatta volna, ki volt ő. A legelképesztőbb, leginkább tiszteletre méltó ember, akinek a története jórészt a küzdelemről szól, nemcsak a tudományos elismerésért, de a globális és egyéni jólétért, persze nem kizárólag anyagi értelemben.
Megvolt benne az a fajta empátia, kíváncsiság és szenvedély, amivel ezt az egészet végig is tudta csinálni,
miközben olyan híressé vált, mint Charlie Chaplin. Csakhogy miközben Chaplin a mozi bohóca volt, akit mindenki értett, mert nem használt nyelveket, addig Einstein elméleti fizikus volt, a sármja, a humora, a lenyűgöző személyisége is kellett ahhoz, hogy legalább valamilyen szinten megértesse magát az emberekkel.
Mi volt a legfontosabb, amit meg kellett tanulnia, hogy hitelesen el tudja őt játszani?
G. R.: Nagyon fontosak voltak számomra az apró részletek, de már az is egyből bevont a szerepbe, ahogy a kosztümöt és a sminket először rám illesztették. A jelmeztervező mutatott nekem egy fényképet, amelyen Einstein Princetonban ül keresztbe tett lábbal, teljesen hagyományos öltözékben, viszont egy hatalmas, óriási, szőrös papuccsal a lábán, ez engem teljesen megragadott. Aztán volt egy másik jelenet, amelyben a felesége, Elsa mellett ücsörgött a tengerparton, és az asszony magas sarkú cipőjét viselte (erről is van fotó, az asszony nélkül – a szerk.), akkor nem is jutott eszembe a szövegem, annyira szürreális volt az egész. Ő meg valóban így élt.
Mit gondol Einstein hajáról? Az sem volt egy szokványos frizura akkoriban.
G. R.: Én azt gondolom, hogy a haja az ösztönösen lázadó természetének kivetülése volt. Vagyis fiatalkorában még valóban az lehetett, a negyvenes évekre pedig már az örökös kívülállásának szimbólumává vált, azt jelezte, hogy önálló egyéniségként létezik a történelmi, politikai folyamatok tengerében.
Johnny Flynn: Szerintem a nagy háborúk időszakában az, hogy hagyta nőni a haját, egyfajta pacifista megnyilvánulás is volt, hiszen
ilyen frizurával biztosan nem tűrték volna meg egyetlen hadseregben sem.
Persze ez a hajviselet minden időben jelezhette, hogy nonkonformista volt, már iskolásként is, ahogy azt a sorozatban láthatjuk. Mintha amúgy az anyagiasságot is kritizálta volna azzal, hogy már elismert, jól fizetett hírességként is kopott felöltőkben járt.
Milyen a személyes viszonya a tudománnyal?
G. R.: Gyerekként űrhajós akartam lenni, a Mercury-program teljesen berántott úgy tízévesen. Izgalommal követtem, ahogy John Glenn megkerülte a Földet, majd a Gemini- és Apollo-programot is, miattuk lelkesen tanultam a fizikát és a kémiát. A középiskolás éveim második felében azonban rá kellett jönnöm, hogy reménytelen vagyok, legalábbis ami ezeket a tárgyakat illeti. Elkezdtem inkább a drámaórákra járni, és teljesen megváltozott az életem, bár ez az amatőr érdeklődés ma is megvan bennem a kozmosz titkai iránt.
Tanulmányozta Einstein elméleteit is a szerephez?
G. R.: Igen, de például a Heisenberg-féle relációt így is képtelenség megérteni, legalábbis nekem, számomra Niels Bohr és Einstein szembenállása is csak olyan volt, mint amikor Abbott és Costello vitatkoztak a híres szkeccsükben azon, hogy kit küldjenek először pályára.
Einstein mindazonáltal nagyon mélyre ment a végső kérdésben,
fizikai és matematikai képleteken keresztül próbálta meghatározni azt, hogy mi dolgunk van ebben az univerzumban. Ez mindenképpen becsülendő, még ha nem is értünk meg belőle mindent. Ugyanakkor az a fajta radikalizmusa is óriási hatással volt rám, amit például a nemzetiszocializmussal szemben mutatott, manapság is szükség lenne ilyesmire olyasvalakitől, aki ennyire formálja a közvéleményt.
J. F.: Számomra igen érdekes az is, hogy elméleti fizikusként miként tudott a kora sztárjává válni, hogyan próbálta megértetni a gondolatait az átlagemberrel. Mert hát számára legalább annyira fontos volt átadnia a tudását, mint megszerezni azt. És most megint visszatérhetünk Chaplinhez, hogy is volt, mit mondott Einsteinnek?
G. R.: „Téged mindenki megtapsol, mert senki sem ért, nekem meg azért tapsolnak, mert mindenki ért” – valami ilyesmit mondott.
Volt olyan készség, amit csak a szerep miatt kellett elsajátítania? Megtanult például hegedülni?
G. R.: Próbálkoztam, de sok gyakorlás után is csak egy ötéves szintjén voltam. Nagyon élveztem például, amikor a Ragyogj! miatt pötyöghettem a zongorán, de hegedülni ebben a korban jóval nehezebb, egyenesen borzalmas! Gitáron játszottam fiatalkoromban, de ahhoz nem kellett vonó, úgyhogy imitálni is nehezemre esett, hogy hegedülök – csak remélni tudtam, hogy a felvételeken úgy látszik, tényleg én játszom a hangszeren.
Johnny, önben volt bármiféle aggodalom, hogy – ha mondhatjuk így – Geoffrey fiatalabb énjét kellett megjelenítenie?
J. F.: Furcsa volt Geoffrey-t egy valós személyként látni, találkozni vele, és persze meg is határozta a kettőnk közötti viszonyt, hogy ő jóval híresebb. Olyan szempontból viszont egyenrangúak lettünk egy időre, hogy ugyanazt a jól ismert figurát kellett megjelenítenünk, csak nekem fiatalként, neki meg idősebbként. Majd önök megítélik, hogy ez mennyire sikerült.
A Géniusz vasárnaponként 21 órától megy a National Geographicon, 20 órától elcsípheti az előző rész ismétlését is. A londoni sajtóbemutatóról szóló beszámolómat itt olvashatja, az első részt rendező Ron Howarddal itt beszélgettem, az Emily Watsonnal készített interjúmat később közöljük az Origón.
