Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Géniusz londoni sajtóbemutatóján a brit Stephen Fry arról magyarázott a színpadon, hogy egyszer megkérdezte egy amerikai színész haverjától, hogy ki a három legnormálisabb ember Hollywoodban.
Tom Hanks, Danny DeVito, Ron Howard
– hangzott a válasz, utóbbiról pedig most már én is tanúsíthatom, hogy nincs semmi sztárallűrje. Nagyon szeret beszélni, de ez mintha a természetes kíváncsiságából fakadna, valószínűleg nem azért van, mert mindenáron előtérbe szeretné tolni magát.
A londoni Hotel Café Royal sajtószobájában több külföldi kolléga társaságában találkoztam vele és a Géniusz másik producerével, Gigi Pritzkerrel. Persze mindenki inkább Howardra volt kíváncsi – a spanyol kolléganő egyből egy közös szelfivel indított, ahogy a rendező leült mellé –, ő azonban elegánsan átengedte Pritzkernek a kezdés jogát.
Honnan jött a sorozat ötlete?
Gigi Pritzker: Láttam Walter Isaacsont egy könyvbemutatón, ahol az Einsteinről írt biográfiájáról mesélt, sokat beszélt akkor a kreativitásról, hogy honnan jön, hogyan lehet a felszínre hozni, hiszen szerinte mindnyájunkban ott van.
Elgondolkodtatott, hogy Einstein milyen elképesztő mértékben tudta kihasználni a saját kreativitását,
úgy éreztem, érdemes lenne ezt az emberi oldalról is körbejárni. Aztán elkezdtem komolyabban is foglalkozni Isaacson könyvével, ez vált a sorozat alapjává. Vagyis először játékfilmet akartunk készíteni, de aztán mégis inkább a tévére vittük az anyagot.
Miért nem működött volna filmként?
G. P.: Próbáltuk megtalálni azt a formát, amivel el lehet mesélni az egészet úgy, hogy több legyen egy egyszerű életrajzi filmnél. Ezért találtuk ki, hogy folyamatosan ugrálunk az időben, teremtve egyfajta dinamikát a fiatal és az idős Einstein között, bemutatva az őt körülvevő nőket is. Ezt egy kétórás filmbe nehéz lett volna összesűríteni, így meg volt rá tíz epizódunk.
Ron Howard: Ez különösen az első epizódban volt fontos (amit egyébként maga Howard rendezett – a szerk.), meg akartuk mutatni a nézőknek előre, hogy az iskoláskorú Einsteintől el fogunk jutni a már elismert tudósig. Az idő amúgy is relatív, ugye, jó ötletnek tűnt váltogatni a különböző idősíkokat. Egyszerre akartuk bemutatni a diák Einstein küszködését, és hogy ez a rendszerek, sémák elleni küzdelem hogyan terelődött más síkra idősebb korára. Emellett
a magánéletével, a hitével és a popkulturális ikonná válásával is sokat foglalkoztunk
– mindezt az első epizódnak kellett megalapoznia, utána már jöhetett egy lineárisabb történetmesélés.
Mik voltak a tapasztalatai, amikor elkezdett tévére is dolgozni?
R. H.: Gyakorlatilag a tévézés világában nőttem fel (Ron Howard gyerekszínészként kezdte, ötéves korától kezdve rengeteg tévés produkcióban játszott – a szerk.), majd fiatal rendezőként is készítettem tévéfilmeket. De az egy teljesen más korszak volt, akkor még kompromisszumnak számított, ha valaki a kreatív energiáit a vászon helyett a képernyőre viszi át.
Az a különbség ma is megvan, hogy a tévében szűkösebb a költségvetés,
a technika viszont annyit fejlődött az utóbbi egy-két évtizedben, hogy kevesebb pénzből is ki lehet hozni igen látványos dolgokat. A kábeladók terjedése ráadásul a tévés produkcióknak is megadta azt a lehetőséget, hogy merészebbek, szókimondóbbak legyenek, vagyis most már bőven megéri a történeteket sorozatok formájában elmondani – arról nem is beszélve, hogy jóval több idő jut erre. Rendezőként jó volt megtapasztalni ezt a felszabadultabb közeget is, remélem, lesz még benne részem.
A Géniusz-ban mit látunk még a további kilenc epizódban? (Az első részt megnéztük előző este, az erről szóló anyagot itt találja – a szerk.)
R. H.: Nem akarok lelőni semmilyen poént, ahogy már mondtuk, a sorozatnak elsősorban Walter Isaacson könyve az alapja, tessék elolvasni! A továbbiakban is arra törekedtünk, hogy ne csak Einstein tudományos pályáját és az azon való küzdelmeit mutassuk le, de a magánéleti szállal egy intim szintre is vigyük a történetet.
Számára amúgy is meghatározó volt a nőkkel való viszonya,
sok esetben a munkáját is befolyásolta. Miután híressé vált, az egyik legismertebb arc lett a világon, de akkoriban ellentmondásos volt a megítélése, ami a biztonságát is veszélyeztette, ez is egy szintje a történetnek. Élete vége felé pedig egyre inkább saját maga megértésére irányultak a kérdései, hogy jól végezte-e a dolgát, volt-e az egésznek értelme, miről szólt valójában ez az utazás.
Mi a személyes válasza arra, hogy ki volt Albert Einstein?
R. H.: Egy ragyogó, teremtő elme, számomra sokkal inkább művész, mint tudós. Persze, jobban is tudok azonosulni ezzel az oldalával, mint a fizikuséval, hiszen én is állandóan azzal küzdök, hogy a saját kreatív vízióimat minél pontosabban megjelenítsem.
Számomra Einstein egy úttörő volt, és ez is emelte őt géniusszá,
hiszen a zseni olyasvalaki, aki nemcsak próbálja megválaszolni a nehéz kérdéseket, de olyan kérdéseket is feltesz, amilyeneket más emberek nem. Ehhez mindenképp kell, hogy az ember ellene menjen a konvencióknak, akár a tudományban, akár a művészetben. Csak így lehet új dolgokat felfedezni az élet minden területén.
Az viszont már a sapkáján is látszik, hogy a művészet mellett a tudomány is érdekli. (Howard a CERN feliratú baseballsapkáját viselte az interjú közben – a szerk.)
R. H.: Rá kellett jönnöm, hogy a kutatás kalandjáért, a felfedezésért mindenki óriási személyes árat fizet, de a zsenik sokkal többet, mint maga vagy én – már bocsánat, amiért ezzel azt feltételeztem, hogy maga nem zseni. Minden tiszteletem az elszántságukért, amit valahol nagyon drámainak is találok, hisz tényleg annyi mindent feláldoznak azért, hogy túljussanak a határokon.
Hány zseni van még a fejében, aki a következő szezonok főszereplője lehet? (Antologikus sorozatról van szó, minden évadban más géniuszt vesznek elő – a szerk.)
R. H.: Nagyon remélem, hogy évekig tudjuk majd csinálni, hiszen olyan gazdag a lehetőségek tárháza. (Időközben már meg is rendelték a második évadot, de azt egyelőre nem árulták el, hogy kiről fog szólni – a szerk.) Nagyon széles az a spektrum, ahonnan kikerülhetnek a szereplők, hiszen nemcsak a tudományban voltak és vannak zsenik, de a művészetben, a gazdaságban vagy akár a sportban is. Nagyon sok ember volt, aki meghatározó módon változtatta meg az életünket azzal, hogy a kitartásával, akaratával folyamatosan feszegette a határokat.
Mennyire volt nehéz megjeleníteni egy ennyire ismert figurát, mint Einsteint, akiről minden embernek van valamilyen képe?
R. H.: Amikor az Egy csodálatos elmé-t készítettem, nemcsak magával John Nash-sel, de más elméleti matematikusokkal is sokat beszélgettem, próbáltam megérteni, miként működik az agyuk, hogyan jön a heuréka!-pillanat, és hogy ők azt hogyan élik meg. Nash nagyon nehezen fejezte ki az érzéseit, hisz világéletében szigorú matematikai tételekben gondolkodott, Einstein viszont remek előadó is volt, nagyon jól írt, ilyen szempontból nagyobb szerencsém volt az ő figurájával, könnyebb volt megjeleníteni.
G. P.: Ami az embereket meglepheti, az az, hogy mennyi ismeretlen történet is van az ismert kép mögött. Einsteinnek teljes élete volt, a tudományos pálya mellett a nőkkel való viszonyát is megélte, miközben hihetetlen történelmi helyzetekben kellett helytállnia. A sokfelől érkező nyomás is formálta őt, és tette azzá az ikonná, aminek ma látjuk.
Provokálni akartak azzal, hogy Einsteint szexjelenetben is bemutatták?
G. P.: Én inkább egy másik nézőpontnak mondanám. Amikor a 93 éves anyámnak elmeséltem, hogy Einsteinről készítünk sorozatot, ő csak ennyit mondott: „Az egy igazi kujon volt!” Valószínűleg nem személyes tapasztalatból beszélt, Einsteinről lehetett egy ilyen kép is akkoriban.
R. H.: És ez csak inspirálhatja a bátortalanabb srácokat, hiszen azt láthatják, hogy elég egy jó ötlet ahhoz, hogy az emberre felfigyeljenek a nők.
Egyből Geoffrey Rush-t képzelték el Einsteinként?
R. H.: Nem, az egy folyamat része volt, hogy ő kapta meg a szerepet, de aligha választhattunk volna jobbat. Remek karakterszínész, briliánsan tud megjeleníteni különféle figurákat, ráadásul megvan benne az a természetes intelligencia, amit nem lehet tettetni. Márpedig Einstein eljátszásához erre is feltétlenül szükség van.
G. P.: Én is azt gondolom, hogy Geoffrey Einsteinje le fogja nyűgözni a nézőket, annyi pluszt tud adni a figurának. Sokan valószínűleg nem is vállalták volna, inkább teher lett volna számukra, hogy a világ egyik legnagyobb zsenijét kell megjeleníteniük.
R. H.: Igen, Geoffrey is mesélte, hogy a szülőhazájában, Ausztráliában áthívott magához egy helyi maszkmestert, és átsminkeltette magát Einsteinné. Neki is ez kellett ahhoz, hogy elhiggye, meg tudja csinálni.
A Géniusz április 23-án 21 órakor egyszerre debütál a National Geographic és a Fox műsorán. Londonban Geoffrey Rush-sal és Emily Watsonnal is beszélgethettem, ezeket az anyagokat később közöljük az Origón.
