Stephen Collinst az 1996 és 2007 között futott Hetedik mennyország nagycsaládos tiszteleteseként zárta a szívébe a fél világ, így sokaknak okozott keserű csalódást, amikor 2014 őszén kiszivárgott az ellene beadott válókereset (szintén színész felesége, Faye Grant 28 év után kívánt elválni tőle), amelyből kiderült, hogy az elmúlt évtizedekben legalább három alkalommal molesztált kiskorú lányokat.
A színész azzal védekezett, hogy nem pedofil, hiszen ezek elszigetelt esetek voltak, a legutóbbi 1994-ben történt, és azóta az imádság és pszichoterápia segítségével sikerült „tisztának" maradnia. A sztár magyarázkodását azonban nem sokan vették be:
a botrány hatására több csatorna leállította a Hetedik mennyország ismétléseit,
Collinst kitették a Ted 2. című vígjáték színészgárdájából, és azóta sincs egyetlen felkérése sem (utolsó színészi munkája a Bosszúállók újra együtt című animációs sorozat egyik 2014 októberi epizódjában való szinkronizálás volt). Mivel már 69 éves, az is lehet, hogy nem láthatjuk többet sem a nagyvásznon, sem a kisképernyőn...
Az orosz származású, de már Amerikában született karakterszínészt onnan ismerhetjük, hogy számos alkotásban játszott elvetemült orosz figurákat (például az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában, a Zsenikémben vagy a Kemény motorosok című sorozatban). Sajnos Diatchenkótól civilben sem áll távol a brutalitás.
2014 decemberében történt, hogy bosszúból, amiért élettársa szakított vele, és ki akarta dobni közös lakásukból, megvárta, amíg a nő elmegy otthonról,
és leölte házi kedvencként tartott nyusziját.
A színész megnyúzta, megfőzte és megette az állatkát, majd az ennek folyamatáról készített borzalmas fotókat elküldte egykori szerelme telefonjára.
Az egyik fotó a sajtónak is kiszivárgott: ha van hozzá erőnk, itt nézhetjük meg, amint Diatchenko szadista élvezettel az arcán kínozza a nyulat. A férfi ráadásul emellett azzal is megfenyegette volt barátnőjét, hogy vele is hasonlóan fog eljárni. Diatchenkót végül egy évvel később állatkínzásért 60 nap közmunkára és arra ítélték, hogy részt vegyen egy, az állatok elleni kegyetlenségről leszoktató 48 órás tanfolyamon.
A folytatásért lapozzon!