Egyértelműen a kopasz zenész és a bájos színésznő listánk legvalószínűtlenebb párosa – az ő esetükben még az is hihetetlennek tűnik, hogy egyáltalán valaha is találkoztak volna, hiszen annyira más közegben mozognak.
Pedig a hír igaz: Moby és Portman valamikor 2001 környékén csakugyan jártak egy darabig – és valószínűleg sokan mások is meghökkenhettek a kapcsolatukon, hiszen a zenész később azt nyilatkozta, hogy habár csak rövid ideig volt együtt a színésznővel, már ez is elég volt ahhoz, hogy dühödt támadások céltáblájává váljon.
Moby szerelmi életéről azóta szinte semmi sem szivárgott ki: annyit lehet tudni, hogy a színésznőt követően három évig azzal a Kelly Tisdale-lel járt, aki azóta Mike Myershez ment hozzá, és szült neki három gyereket. A zenésszel szemben Natalie Portmanről köztudott, hogy a Fekete hattyú forgatásán összejött Benjamin Millepied táncos-koreográfussal: 2011-ben megszületett a kisfiuk, 2012-ben összeházasodtak, idén februárban pedig egy kislány érkezésének örülhettek.
Az ötven felé is dögös színész-énekesnő szerelmi élete folyamatosan foglalkoztatja az embereket. Jelenleg egy baseballsztárral jár, előtte a rapper Drake-kel hozták össze, és sokat olvashattunk arról is, hogy a negyvenes éveiben rákapott a nála jóval fiatalabb férfiakra.
Némi eufémizmussal élve Lopeznek a pályafutása során elég sűrű volt a táncrendje, szóval nem csoda, ha nem emlékszünk rá, hogy 1994-ben nem mással alkotott egy párt, mint a Penge-filmek sztárjával.
Kapcsolatukról nem sokat lehet tudni, de vélhetően közös filmjük, a Pénzvonat forgatásán jöttek össze, ahol egyébként állítólag a másik férfi főszereplő, Woody Harrelson is ráhajtott Lopezre.
Az élet azonban nem állt meg: J. Lo azóta három férjet is elfogyasztott (az utolsótól, Marc Anthonytól 2014 nyarán szabadult meg, ikreik azonban összekötik őket). Wesley Snipes pedig egy Nikki Park nevű koreai festőnőt vett feleségül, akivel nem kevesebb, mint négy gyerekük született: Alaafia Jehu-T, Akhenaten Kihwa-T, Alimayu Moa-T és Iset Jua-T.
A folytatásért lapozzon!