A Doktor House producere, David Shore ismét egy fura dokiról forgatott, ezúttal egy dél-korei sorozat alapján. Új projektje egy Asperger-szindrómás sebészről szól, aki a szakterületén zseniális, az életben azonban számos nehézséggel kell szembenéznie. A főszerepet a Bates Motel-ben látott Freddie Highmore játssza, producerként a Hawaii Five-0 színésze, a dél-koreai származású Daniel Dae Kim is benne van.
A Marvel tévés univerzumát tágítja az új projekt, amely
az X-Men-képregényeket emeli át a képernyőre.
A történet középpontjában két hétköznapi szülő (Amy Acker és Stephen Moyer) áll, akik rájönnek arra, hogy a gyerekük mutáns, így a kormány elől menekülve más mutánsokkal szövetkeznek. Az alkotó Matt Nix, aki sorozatok közül például a Furcsa páros-t és a Minden lében négy kanál-t jegyezte korábban.
A Family Guy-t is jegyző Seth MacFarlane első élőszereplős sorozata, amelyben az író-producer a főszerepet is magára osztotta.
Afféle Star Trek-paródiára számíthatunk,
hiszen a történet a jövőben, 300 évvel később játszódik a Föld csillagközi flottájának felfedezőhajóján. MacFarlane a kapitányt alakítja, aki eleinte örül a kinevezésnek, de aztán megkapja első tisztnek a volt feleségét, Adrianne Palicki karakterét.
Ugye senkinek nem kell bemutatni a Will és Grace című vígjátéksorozatot? Eredetileg 1998 és 2006 között futott, nyolc évadot ért meg, a jelentősége főképp abban állt, hogy bátran mutatott be meleg karaktereket, köztük a címbeli Willt. A klasszikus szériát most újabb tizenkét epizóddal támogatják meg, jórészt ugyanazokkal az alkotókkal és szereplőkkel.
Az Agymenők jelenleg az Egyesült Államok legnépszerűbb vígjátéksorozata, nem csoda, hogy spin-off is készült hozzá, amely Sheldont mutatja be gyerekként – aki nyilván már akkor sem volt egyszerű figura. A főszerepet a Hatalmas kis hazugságok-ban is látható gyerekszínész, Iain Armitage kapta meg, a felnőtt Sheldon, vagyis Jim Parsons narrátor lesz, illetve executive producerként is közreműködik.