Hiába fellebbezett Kozsó, továbbra is gyanúsított az áramlopás miatt
![Kozsó](https://cdn.origo.hu/2023/12/NdRKCnG2zTyIkLKv9ly0wZUz6uHtZfnhQGNrCE0-u4I/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I1NjM0YzMxNWI1YjRhNWFiMWE0Yjg2OWM3NjZjY2Fj.webp)
Az énekes fellebbezett az áramlopás vádja miatt, de az ügyészség elutasította a kérelmét, ugyanis szerintük már így is elegendő bizonyítékuk van arra, hogy tovább nyomozzanak. Rendőri jelentések, helyszíni szemlék jegyzőkönyvei, lefoglalási határozat és nyolc tanúvallomás is alátámasztja az intézkedés megalapozottságát a Story szerint.
A vizsgálatok során kiderült, hogy a manipulált villanyóra alig mért fogyasztást az énekes teaházában, ezzel pedig több mint 4 millió forint tartozást halmozott fel. A lap szerint a teaház 2012 óta Kozsó édesapjáé, Oszkár bácsié, de valójában továbbra is mindent az énekes intézett.
A nyomozók kihallgatták az énekes volt párját, Keirát is, aki betegsége alatt végig mellette állt, az áramlopás botrány kirobbanása után viszont szakítottak. A lap úgy tudja, az ő nevére érkeztek a villanyszámlák, de úgy tűnik, tisztázta magát.