Megöregedtek a Herkules szereplői - így néznek ki ma

Kevin Sorbo mint Herkules
Vágólapra másolva!
Jó húsz éve, 1995 és 1999 között ment a tévében az itthon is népszerű Herkules, amely aztán több testvérsorozatnak, a Xená-nak és Az ifjú Herkules kalandjai-nak is megágyazott. De mi történt az eltelt időben a szereplőkkel, Kevin Sorbóval, Michael Hursttel, Lucy Lawless-szel és a többiekkel? Mindjárt kiderül.
Vágólapra másolva!

Kevin Sorbo (Herkules)

Forrás: NBC

Idén is láthattuk például a Supergirl több epizódjában, de 2018-ra már ugyancsak le van kötve pár filmje, a mai napig foglalkoztatják tehát a képernyőn és a vásznon egyaránt. Tévében hosszabban az Andromédá-ban és A narancsvidék-ben szerepelt még, 2011-ben pedig megjelent True Strength című önéletrajza, amelyből többek között kiderült, hogy

a Herkules idején stroke-ot kapott, de a képernyőn ebből semmi sem látszódhatott.

Felesége 1998 óta Sam Sorbo, három gyerekük van.

Kevin Sorbo idén júniusban Forrás: AFP/2017 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

----------

Michael Hurst (Iolausz)

Forrás: NBC

Herkules legjobb cimboráját színészként jobbára új-zélandi és ausztrál alkotásokban láthattuk, 2005-ben hazája, Új-Zéland érdemrendjére is felterjesztették filmes és színházi munkáiért.

Már a Herkulesbe és a Xenába is rendezett hat-hat epizódot,

ezzel pedig később is próbálkozott, A hős legendájá-ban és a Spartacus: Vér és homok-ban hét-hét rész viseli a keze nyomát. Felesége Jennifer Ward-Lealand új-zélandi színésznő, két gyerekük van.

Salieriként az Amadeus című, idei darabban Forrás: Auckland Theatre Co.

----------

Lucy Lawless (Xena)

Forrás: NBC

A később saját sorozatban parádézó harcos hercegnő a Herkules-ben 11 epizódban tűnt fel, később a Tarzan-ban és a Csillagközi romboló-ban láthattuk hosszabban.

Karrierjének új löketet a Spartacus adott

– ennek kapcsán az Origónak is nyilatkozott annak idején –, utána a Városfejlesztési osztály-ban, a Ash vs Evil Dead-ben, legutóbb pedig a Salem-ben is komolyabb szerepet kapott. Jelenlegi férje a már a Herkules-en és a Xená-n is ügyködő producer, Rob Tapert, vele két közös gyerekük van, de az előző házasságából is született egy lány.

Idén februárban Forrás: NurPhoto/Dennis Van Tine/Avalon/NurPhoto/Dennis Van Tine

----------

Robert Trebor (Szalmóneusz)

Forrás: NBC

Legutóbb a Coen testvérek Ave, Cézár!-jában játszotta a címbeli film producerét, előtte azonban jó tíz évig nem láthattuk szinte semmiben, 2005 és 2016 között csak egy statisztaszerepre és egy rövidfilmre futotta tőle. Színházban aktívabb, 2007 egyik emlékezetes monodrámája volt például a The Return of Brother Theodore, amelyben a "stand-up tragedy" műfaját életre hívó Theodore Gottliebnak állított emléket.

A 2016-os Ave, Cézár!-ban Forrás: Universal Pictures

Lapozzon, pár mellékszereplő még hátra van!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!