Soha nem volt még ennyi tévésorozat a képernyőn
![tévé, tévézés, néző, tv, televízió](https://cdn.origo.hu/2023/12/1Nj1YJK6F8P3E7HUt6HEPxfI0dQK2eNrY3Pkb3cBeGo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlOGNhODQ4YzVkODRkN2FhZDkyYmJlN2MxZGI4ZDU5.webp)
Az FX csatornához tartozó kutatási osztály, az FX Research szerint soha nem volt még annyi sorozat az amerikai tévében, mint 2017-ben, ha csak a "scripted", vagyis előre megírt, fikciós szériákat számítjuk – derült ki az FX vezérigazgatójának, John Landgrafnak a beszámolójából, amit az amerikai tévékritikusok szövetsége (TCA) sajtóturnéján hallhattak a jelenlévők.
A szervezet számítása szerint összesen 487 produkcióból válogathattunk tavaly, ami a 2016-ban mért 455-höz képest 7 százalákos emelkedést jelent. Ez a szám ráadásul csak a főműsoridőre vonatkozik, és nem számolták bele a gyerekműsorokat, a nem angol nyelvű programokat, az egyestés különkiadásokat és a 15 percnél rövidebb produkciókat sem – tehát csak a klasszikus értelemben vett amerikai sorozatokat listázták.
A 2010 óta tartó változásokat mutatjuk egy infografikán is, itt jól látszik, hogy az internetes szolgáltatók sorozatai egyre népszerűbbek, ezeket jelezték lila színnel – amíg 2010-ben négy ilyen szériával találkozhattunk, tavaly már 113 volt belőlük. Kékkel az alapvető kábeladók, zölddel pedig az országos csatornák produkcióit jelölték, ezek teszik ki a kínálat nagy részét, pirossal a fizetős kábelcsatornák sorozatait láthatjuk: