Iszak Eszter és Dobrádi Ákos kapcsolata is meglehetősen kusza, hol arról szólnak a hírek, hogy együtt vannak, sőt esküvőt is terveznek, máskor meg a szakításról mesélnek. Köztük 12 év a korkülönbség, ebből adódóan is voltak problémáik.
Szerelmük 2012-ben kezdődött, a szakításról négy év után, 2016-ban írtak először a lapok, bár ekkoriban is sokat lehetett őket együtt látni, a Bruno Mars-koncerten romantikáztak, Amerikába is közösen utaztak.
"Beláttam a hibáimat. Dehogy engedtem el ezt a kapcsolatot! Öt év hosszú idő, sok mindent megtennék, hogy visszakapjam Esztit, és próbálok is tenni érte. Hál istennek elindult egy kis párbeszéd kettőnk között, boldog vagyok, hogy nyitott ezekre. Mindketten úgy gondoljuk, hogy ez az öt év többet ér annál, mintsem elvesszen a semmibe" - nyilatkozta a szakítás után az énekes.
"Nem alkotnak egy párt, cáfoljuk, hogy együtt lennének. Véletlenül találkoztak össze, az pedig, hogy együtt mentek be a koncertre, annak köszönhető, hogy intelligens emberek módjára nem fordítják el a fejüket, ha meglátják egymást" - mondta tavaly nyáron Iszak Eszter menedzsere.
Lapozzon!