Sylvester Stallone volt felesége, júniusban hozta világra ötödik gyerekét. 2011-ben arról beszélt, hogy akar még egy gyereket, idén májusban pedig bejelentette, hogy terhes – végül 54 évesen szült.
A dán színésznőnek a kicsi érkezéséig négy fia született három korábbi férjétől, a lánya pedig a Frida nevet kapta.
Az amerikai énekesnő első terhességéről szóló hírek azután kaptak szárnyra, hogy megszakította és le is mondta turnéját 2016-ban - többek közt azzal indolkolta a döntést, hogy egy váratlan esemény miatt kell így tennie, és a következő időszakban a családjával szeretne foglalkozni.
Janet Jackson sokszor beszélt arról, mennyire szeretne gyereket, végül közel 51 évesen szülte meg fiát. A szülés problémamentesen zajlott, az Eissa nevet adták a kicsiknek. Férjével, a katari üzletember Wissam Al Manával azóta elváltak.
Beverly D'Angelo 46 évesen fogadott örök hűséget Al Pacinónak, de a kapcsolat öt év után véget ért. Házasságuk alatt ikrek születtek, a színésznő 50. születésnapja előtt néhány nappal hozta világra a babákat 2001-ben. A kislány az Olivia Rose, a kisfiú az Anton James nevet kapta.
Folytatódik a cikk, lapozzon a többi sztárért!