Szomorú történet a neves komikusé, 35 évesen meghalt ugyanis a tüdőrák egy ritka fajtájában – bár, ismerve durva vicceit, sokáig tartotta magát az elmélet, hogy csak megrendezte a saját halálát. A lánya, Maria Bellu-Colonna csak nyolc évvel később, 1992-ben tudta meg, hogy Kaufman volt az igazi apja, így már csak a család többi részével, illetve az anyjával, Kaufman középiskolai barátnőjével tudott találkozni.
A komikus rövid, de termékeny életéről film is készült Ember a Holdon címmel, ebben Kaufmant Jim Carrey játszotta, de Bellu-Colonna lánya – vagyis Kaufman unokája –, Brittany is szerepet kapott benne.
Az Orange Is the New Black-ben látható színésznő a hetvenes években még a Ryan's Hope című sorozatban szerepelt: a terhességét bele is írták a történetbe, sőt azt is el is kellett játszania, hogy hazaviszi a kórházból újszülött gyerekét – pár nappal az után, hogy a sajátját örökbe adta.
Mulgrew meg akarta tartani a gyereket, ezért is költözött Iowából New Yorkba, a korábbi partnerének ugyanis azt mondta, hogy megvolt az abortusz. Családi segítség híján azonban nem tudta volna felnevelni a lányát, Danielle Gaudette-et: csak 1998-ban találkozott vele újra, de ma már legalább annyi időt tölt vele, mint a később született gyerekeivel.
A színésznőről csak a halála évében, 2000-ben megjelent életrajzi könyvből derült ki, hogy az 1935-ös A vadon szava forgatásán volt egy kis afférja a film sztárjával, a nős Clark Gable-lel. Az egyébként hajadon Young egy alkalom után teherbe is esett, de féltette a karrierjét, így végig titokban tartotta az állapotát, és a gyereket is titokban szülte meg, még arra is megkérte az orvosait, hogy kábítsák el kloroformmal – hogy véletlenül se hallja meg senki a nyögéseit odakint, a kórház folyosóján.
Young meg akarta tartani a gyereket, de nem jelenhetett meg egyszer csak egy csecsemővel, úgy, hogy előtte senki nem tudott a terhességéről: álnéven árvaházba adta tehát a kislányt, majd 19 hónap elteltével törvényesen örökbe fogadta.