Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Földes Eszter egy iskolai gyerekbántalmazás kapcsán írt hosszabban közösségi oldalára arról, hogy neki is milyen fájdalmas emlékei vannak gyerekkorából. „11-12 éves koromban engem is rendszeresen terrorizált néhány lány az iskolából,
megvertek, megaláztak.
Nekem nagyon jó volt a kapcsolatom a szüleimmel. Nem voltak tabuk, lehetett bármiről beszélgetni velük, ahogy most is, és bízhattam bennük. De hallgattam arról, ami velem történik sokáig, mert szégyelltem. Egyedül akartam megoldani. Büszkeségi kérdést csináltam belőle. Végül persze minden kiderült, mert elég komoly viselkedészavart okozott nálam, depressziót, és átkerültem egy másik iskolába" – írta.
Tíz évvel később találkozott egyikükkel véletlenül, egy ruhaboltban állt a kasszában. „Leizzadtam, görcsbe szorult a gyomrom, ahogy megláttam. Azt se tudtam, hova nézzek, megbénultam. Végül odaálltam a kasszához, lehajtott fejjel, hátha nem ismer fel. Felismert... kitörő örömmel fogadta a találkozásunkat. Mondta, hogy szuper, hogy bekerültem a Színművészetire, már akkor lehetett tudni, hogy színésznő leszek, és ha lesz kedvem, megihatnánk egy kávét valamikor.
Bennem mély szégyenérzet volt.
Rosszul voltam, remegtem. Ő viszont látszólag felszabadult volt. Mintha semmi nem történt volna. Sose kértek bocsánatot" – írta ki magából fájdalmát.
„Nagyon nehéz felfogni, és feldolgozni, mi vezethet erre egy embert, egy lányt, egy tinilányt. Semmiképp sem menteném fel őket a tettük súlya alól, és nem vagyok se pszichológus, sem pszichiáter... de azt gondolom, ha egy a felnőttkor küszöbén álló tinédzser idáig jut, akkor gyerekkorától egy elnyomott, és degenerált érzelmi közegben nőhetett fel" – vélekedett a színésznő.
