Mit tenne, ha tudná, hogy nyolc nap múlva meghal?
![8 nap](https://cdn.origo.hu/2023/12/TfO9iNQ1o5e3W_FFqu1-7hK0hHkxG9evxFryvsCCblg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFmMzk0NmYyZDVjZjRhODc4OGFhYThlM2U5M2Y3YmMy.webp)
Mit csinálna, ha egészen biztosan tudja, hogy vége az emberi civilizációnak órákon belül? Ez volt a témája a 2013-as These Final Hours ausztrál filmnek, amelyben a bolygó túloldalán csapódik be egy gigászi meteorit, majd sorra némul el (és pusztul el) London, Párizs, Moszkva, és az ausztráloknak így van még pár órájuk, míg hozzájuk is elér a hatalmas, sok száz méter magas cunami, forró, fekete felhőpaplan, porvihar, és évszázadokra elsötétül az ég.
A nem túlzottan ismert, de igen erős filmben különféleképpen reagáltak az emberek az elkerülhetetlen pusztulás hírére: volt, aki őrült módjára gyilkolászni kezdett az utcákon, mások kábítószeres orgiákba menekültek, és igyekeztek kiütni magukat az utolsó pár órára, hogy a halál annyira ne fájjon, de akadtak, akik csak a korábban elrontott kapcsolataikat próbálták helyretenni, persze sebtében, kapkodva, kétségbeesve. Hatásos film, életszerű karakterekkel.
Itthon a legtöbb néző amerikai, magyar, esetleg török sorozatokat néz, esetleg még latin-amerikai telenovellát, de nagy mennyiségben nem fogyaszt a hazai tévéző európai tévés tartalmat, pedig van jó pár igényes, fordulatos, nagyszerű széria felénk is. A 8 Tage például nem egy vidám sorozat (ahogy a szintén német Dark sem volt az), arra semmiképp nem alkalmas, hogy feldobja a napunkat, és utána vigyorogva, fütyörészve tegyük a dolgunkat.
Arra azonban feltétlen jó, hogy elgondolkodtassa a nézőt. Szabad-e a problémákat éveken át a szőnyeg alá söpörni, nem kellene-e békejobbot nyújtani, akár egy közeli családtagnak, mielőtt túl késő lesz, és megbánjuk, hogy nem léptünk előbb?
Itt a történet eleje dióhéjban annyi, hogy bejelentik, hogy nyolc napja van Európának, mert a Franciaország felé tartó óriási meteoritot a NASA nem tudta felrobbantani a világűrben, a misszió kudarc, meneküljön, ki merre lát – nem mintha máshol sokkal jobbak lennének a túlélési remények. Egy darabig mindenki abban bízik, majd „az amcsik” elvégzik a kozmoszban, amit kell, de hamar kiderül, hogy nagy a baj. Természetesen felborul a rend, és a dezertőröket elvileg büntetnék, de már nincs, aki büntessen: kiürül a rendőrőrs, a hadsereg zöme szétszéled, mindenfelé autócsordák, embertömegek.
Miközben a sorozat modellezi a társadalmi folyamatokat, a várható eseményeket egy ilyen apokalipszis esetére, lebontja a sötét, baljós történetet kis csoportokra és persze egyénekre. Látunk egy megrögzött, rendpárti rendőrt, aki még az utolsó órákban is bírságol és letartóztat (holott már nincs törvény, a káosz az úr mindenfelé), egy pszichopatának tűnő férfit, aki vérfagyasztó vigyorral zárja be a saját lányát egy föld alatti bunkerbe, pusztán féltésből, már egy héttel a tragédia előtt.
Látunk menekülő, kétségbeesett családot, és befolyásos férfit is, aki kapcsolataink keresztül próbálja elintézni magának előbb az amerikai repülőjegyeket, utána az atombiztos bunkerbe való belépőt.
A szereplők görcsösen próbálják iránytani nyomorúságos kis életüket a végső, nagy tragédia előtt pár nappal, de jobbára csak sodródnak az eseményekkel, szinte minden próbálkozásuk csúnya kudarc. Letargiába esni azonban nincs idő, az órák, a percek meg vannak számlálva: újra felállnak, és mindent megtesznek, hogy túléljék.
Egyre erősebb a „minden mindegy” érzés a karakterekben, sorra derülnek ki titkok, amelyek még jó darabig megbújhattak volna, ha nem közeleg a világégés. Susanne hónapok óta egy zsaruval csalja férjét, és amikor azt hiszik, hogy párja eltűnt az életéből, nagyjából két napra rá, újra lefekszik a szeretővel. A nagypapa, akinek tragikus, vagyis inkább nyomasztóan üres a kapcsolata saját felnőtt gyerekivel, rájön, hogy igaz szerelme egy katonatársa volt még az NDK-s seregben, úgyhogy felkerekedik, hogy megtalálja őt.
A sorozatban minden karakter másképp viselkedik, ahogy tenné egy hétköznapi helyzetben, a normális életben. De ez tökéletesen érthető, hiszen a helyzet minden, csak nem normális, és a közelgő világvége olyan érzékeket erősít meg durván, amelyek amúgy is megvannak. A családfő, megcsalt férjnél mindennél fontosabb a család egyben tartása, a rendőr pedig még tíz perccel az apokalipszis előtt is kitesz egy büntetőcetlit egy kocsira, csak azért, mert szétesett, nyomorúságos, szenvedéssel teli gyerekkora óta erős benne a rend iránti vágy.
Tanulások megfigyelni, ki mit tesz a sorozatban az után, hogy kiderül, a NASA tehetetlen, és elkerülhetetlen a vég. Van, aki bunkert épít, és azt védelmezi vadul, nem visszariadva az emberöléstől sem.
Akad, akinek csak a hit, a vallás ad temporálisan menedéket, hogy meg ne boruljon az elméje, hajlandó elhinni egy drogos fiatalról, hogy ő az új megváltó, és a rozoga, rozsdás, ócska folyami hajó valójában egy új Noé bárkája, amin át lehet menni a fénybe. Akad, aki szüzessége levesztését tartja fontosnak a vég előtt, mások csak többnapos részeg bulikban tompítják az agyukat, mondván, úgysincs mit tenni.
A 8 Tage csöppet sem mókás, cserébe zord, komor, lehangoló, és sok érdekes kérdést felvet. Az apokalipszisfilmek és sorozatok kedvelőinek feltétlenül ajánlott, felér 2-3 évadnyi Walking Dead-del. Itthon az HBO GO-n látható.