Új lakók érkeztek az elátkozott, véráztatta táborba

Elindult a hullámzó színvonalú Amerikai Horror Story kilencedik évadja. Az első részben összehajigálták a horrorklisék felét, reméljük, kicsit eredetibb lesz a folytatás, és nem csak egy hosszú főhajtást terveztek a kultikus Péntek 13 emléke előtt.

Az alaphangulatot megadva, tömegmészárlással nyit a sorozat újabb évadja, egy 1970-es, nyári tábori, brutális kivégzés jelzi a tévézőnek, hogy ne folytassa, csak ha ellenállhatatlan vágya van kaszabolós horrort nézni. A főcím parádés, igazi időutazás, benne hangkazetta, a mai fiataloknak értelmezhetetlen walkman és pár hasonló tárgy: de még a betűtípus és a szintetizátoros főcímzene is teljesen a nyolcvanas évek közepe.

Egy helyszínen, egy jó kis aerobic-órán megismerjük a főbb szereplőket, akik nagyrészt léhűtők lehetnek, akiknek semmi dolguk a nyáron, mert villámgyorsan igen mondanak az ötletre, miszerint menjenek el egy erdei, tóparti táborba segítőnek. Brooke, az új lány hezitál csak, aki még Los Angelest sem ismeri – de csak addig döntésképtelen, míg egy éjjel egy sátánista fickó be nem tör hozzá, és majdnem megöli. Ezek után dönt úgy, hogy a veszélyes nagyvárosnál az is jobb, ha a fél napja sem ismert kis barátokkal elvállal egy többhetes nyári munkát, mindentől távol.

Odafelé kiderül, hogy tíz dollárért még tele lehetett tankolni egy kocsit, és az is, hogy a jól eltalált, korhű zenék mennyire fel tudnak dobni egy sorozatot. Van már rögtön az első részben egy jó kis Def Leppard, és felhangzik a Cruel summer is, amely címében is jelzi, hogy ez kegyetlen nyár lesz, amúgy pedig a Bananarama nagy sikere volt épp 1984-ben. Még kiváló Van Halen nevét is szóba hozza a tábor tulajdonosa, de olyan hangsúllyal, mintha Eddie Van Halen vagy David Lee Roth okkult tanokban hinnének és árva gyerekek vérében fürdenének.

Hangulata tehát van a kilencedik évad első részének, ha eredetisége nem is nagyon. Jönnek sorra a horrorklisék, ilyen például az, amikor este egy tábortűz mellett beszélgetnek rémséges dolgokról, a gyilkos múltról, miközben azt látjuk, hogy a sötétben, a lombok közül valaki szemmel tartja őket, leselkedik utánuk. Nem spoilezzük el, ki az.

Bagolyhuhogás a sötétben, éjszakai fürdőzés a tóban, az elhagyott stég mellett? Pipa. Szakadó eső, mennydörgés, villámlás, elmegyógyintézetből szökött őrült sorozatgyilkos? Pipa. A feszült pillanatban előugró cica? Megvolt. És az ajtóra felszögelt, majd eltűnő hulla, amelynek következtében senki nem hisz annak, aki tényleg látta? Ez is megvolt.

Eléggé kiszámítható volt az első rész, és nagyjából azt is meg lehet mondani előre, milyen sorrendben fogunk igen szomorú búcsút venni a szereplőktől. Az Emma Roberts alakította Brooke Thompson vagy Billie Lourde karaktere, Montana Duke valószínűleg sokáig kitart, hiszen előbbi kvázi főszereplő, utóbbi meg a „jó csaj" a sorozatban. A Matthew Morrison-féle figura, Trevor Kirchner viszont lehet, hogy beáldozható.

Ha hosszú, nyolc-tíz órás kópiát kapunk csak a kaszabolós horrorfilmek mintájára, akkor valószínűleg az AHS brand hívei is idegesek lesznek egy kissé, elkezdik majd fenni otthon a kést. Ha viszont kreatívabbak leszek az írók a következő részekben, és túllépnek az unásig ismert horrorpaneleken, akkor jöhet a 10. évad.