Bobby a Dallasból leugrott a Lehel piacra egy kolbászért

Új sorozatunkban a magyar szinkron kulisszái mögé indulunk. Az egykori Pannónia Szinkron Stúdióban évekig működtek olyan belső kiadványok, amelyek a ház életével foglalkoztak. „Közhíré tétetik” címmel először csak a rajzfilmesekkel, majd a nyolcvanas években „Pannónia Film Híradó”, majd „Szinkronika” címen már a szinkronrészlegekkel is foglalkoztak. Alább pár történet a magyar szinkron nagyjaitól.

Aki betegen is csak szinkronizálni akart

Márkus László az Őrült nők ketrece két részében szinkronizálta igen kiválóan Michel Serrault-t. A második rész felvételei alatt azonban kórházban volt, de a film szinkronrendezője, Bursi Katalin akkor is ragaszkodott hozzá.

Domján Edit és Márkus László Forrás: MTI/Bartal Ferenc

„Nem volt könnyű feladat egyikünknek sem... Mivel az orvosok csak rövid ideig tartó munkára adtak ki, meg kellett gyorsítani a felvétel ütemét. Másoddialógot csináltak minden olyan tekercshez, amelyben benne voltam. Így aztán a műteremben teljesen egyedül, ülve, partnerek nélkül játszottam végig az egész filmet... ugye, ezek után nem kérded, szeretek-e szinkronizálni?” – élcelődött Márkus László.

A beszélgetésből az is kiderül, hogy a szinkronizálás korai éveiben Az arany kulcsocska című szovjet filmben szólalt meg először, de az igazán nagy kihívás Jaroslav Hasek: Svejk című könyvéből készült film főszereplőjének a leszinkronizálása volt.

Milyen ízű a szinkron?

Egy film felvétele során a kollégák között gyakran alakul ki szoros kötelék. Régebben, amikor még egyszerre többen álltak a mikrofon előtt, egy-egy szerelmes jelenet rekonstruálásakor bizony előfordult, hogy nemcsak a képernyőn, de a való életben is fellángolt valami. Az ilyen belsőséges és igazán baráti viszonyok tesznek élvezhetővé egy filmet, rengeteget javítanak az adott produktum minőségén. Hallható, hogyha az adott szinkronban élvezettel vettek részt a szereplők.

Történt egyszer, hogy egy főzni szerető és tudó társaságban parázs vita alakult ki arról, hogy mégis melyikük a jobb szakács. Erről természetesen mindenkinek megvolt az a szerény véleménye, hogy az ő főztjénél jobbat még nem látott a világ. Arra, hogy miképpen hozzanak döntést, egy egyszerű utat választottak; versenyt hirdettek. Minden egyes alkalommal másvalaki készítette a lakomát, annyi kikötéssel, hogy egy kötelező (bableves) és egy szabadon választható étellel kellett nevezni.

Láng József 2017-ben Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mondják, hogy a puding próbája az evés, ebben az esetben azonban ezt egy jóféle bableves helyettesítette, de úgy tűnt, nem túl sikeresen, ugyanis színészeink nem jutottak dűlőre. Láng Józsefnek (igazi legenda, Jászai Mari-díjas színész) az az ötlet pattant ki a fejéből, hogy a filmtekercs fogalmát valahogy belecsempészi az ételébe is.

Ebben az időben még ténylegesen szalagra vették a filmeket, Láng József pedig egy ötlettől vezérelve pár leselejtezett filmdobozt konyhai célzattal magához vett.

A régi ORWO dobozok még brutális teflonbevonattal készültek,

a kreatív színész pedig egy alapos tisztítás után jól telepakolta mindet egy szalonnás, hagymás, zöldbabos, gombás ínyencséggel. Ezeket összesütötte, majd a filmdobozokban tálalva, köszönte szépen, és bezsebelte az elsőnek járó díjat. Na, így kell összehozni a kultúrát a gasztronómiával!

Kántor Flórián