Néhány hónapja arról mesélt Erdei Zsolt, hogy válságba került kapcsolata gyerekei anyjával. Úgy tűnik, a bezártság segített a kapcsolaton, most nagyon sok idejük jut egymásra.
"Ez egy borzasztó helyzet, de ha lehet ilyet mondani, van jó oldala is. Most is sokat dolgozom online, de itthon vagyok, aminek nagyon örülnek a gyerekek és a párom is. Több időnk van egymásra és erre már mindenkinek régóta szüksége volt" - kezdte a Ripostnak.
"Réka már régóta hiányolta a kettesben töltött időt, a jó beszélgetéseket. Igyekszem ezt most pótolni. Amíg én dolgozom, ő van itthon a gyerekekkel, és hát érthető is, hogy hiányzik neki a törődésem. Bevallom, a munka után hazaérve még megvacsoráztunk, a három gyereket felkészítettük a másnapra és hullafáradtan bedőltünk az ágyba.
Most viszont azon vagyok, hogy a kedvére tegyek.
Amikor a gyerekek lefeküdtek, kettesben kiülünk a teraszra, filmet nézünk, vagy csak beszélgetünk, ami valóban jól esik a lelküknek és a kapcsolatunknak. Viccesen mondtam is neki, hogy a karatén jót tesz az intimitásnak" - mesélte.