Visszatért a TV2-es Big Brother Renatója - videó
![Renato a Big Brother idején](https://cdn.origo.hu/2023/12/mZs07fVW519j0GLdor6R4T7Xw9m0HO1vSJlZafosU_g/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJlZjVkODVjZGMzMzQzZDZiMjU1YjVjZjUwZjc5MDY5.webp)
A magyar valóságshow-k történetének emlékezetes pillanata volt, amikor az első Big Brother-ben Renato élő adásban vitte ágyba a későbbi győztest, Évit – a fiú azonban nem használta ki az ezzel jött hírnevet, jó időre eltűnt a hazai médiából.
"Egyszerűen nem tudtak befogni a média mókuskerekébe. Akkor még csak a húszas éveim elején jártam, és valahogy nem mentek ezek a kötelező dolgok, az interjúkon is csak szórványosan jelentem meg, a Big Brother csapat totális fekete báránya voltam. Volt kiadói megkeresés is, de mivel ők – érthető módon – üzleti szemmel nézték a zenét, én pedig ragaszkodtam az elképzeléseimhez, nem tudtunk megállapodni" – mondta a Blikknek Renato, aki már a műsorban is gitározott.
A Big Brother után klubot nyitott, majd Angliába költözött, ahol elvégezte a Kingston Egyetem zeneművészeti szakát: ezután utazgatott a világban, mindenfelé voltak fellépései, tavaly azonban visszatért Budapestre.
Most a Moby Dickből és a Hungaricából ismert Mentes Norberttel zenél, akivel már régóta ismerik egymást, mára össze is barátkoztak. Különféle stílusú gitárjátékukból állnak össze a produkcióik, zenei videosorozatuk első darabját már meg is tudja nézni-hallgatni: