Kiderült, mennyit kap havonta volt férjétől Luxus Vivi
![Vasvári Vivien](https://cdn.origo.hu/2023/12/m0mcD83mbrGHTX-fNU_aPF0-kObB4GfT61AnCLyymAw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2NDY0MmU0NDE5OTRhM2ZiYTE5OTExMDg5YTM2MDU4.webp)
Nagy publicitást kapott Vasvári Vivien és egykori párja, a több tévéműsorban látott Szegedi Ferenc párkapcsolata, gyakorlatilag a kamerák, újságírók előtt élték életüket. A házasság nem tartott sokáig, most pedig kiderült, milyen összeget kap Vivien gyerektartásként.
„Jó hír, hogy ma délelőtt aláírta Vivien a megállapodást. Ennek értelmében én 250 ezer forintot fizetek neki havonta, ezenfelül vettem egy lakást, amit a kisfiam nevére írattam Vivien haszonélvezeti jogával, vagyis a lakás kiadásából származó bevétel is a fiamé lesz.
Ez egy 500 ezer forintos csomag, ami szerintem rendkívül korrekt.
Remélem, ezzel lezártnak tekinthetjük a dolgot. A gyermekünket továbbra is közösen neveljük, és mindenki éli szépen a saját kis életét. A nyugalom nemcsak nekünk, felnőtteknek fontos, hanem a kisfiúnknak is, sőt elsősorban neki az" – nyilatkozta a Borsnak.