Busa Gabriella, az Exatlon Hungary győztese: Embert próbáló öt hónap van mögöttünk

exatlon
Vágólapra másolva!
108 versenynap után 2020-ban Busa Gabriella lett az Exatlon Hungary női győztese, a TV2 versenyének minden percét imádta.
Vágólapra másolva!

"Száz és száz gondolat és érzés kavarog most bennem, de mindegyiknek ugyanaz a vége. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy részese lehettem ennek a csodás, életreszóló kalandnak, és ennyi fantasztikus embert, barátot ismerhettem meg!" - kezdte bejegyzését Busa Gabriella.

"Embert próbáló öt hónap van mögöttünk, ami tele volt küzdelemmel, vidámsággal, rengeteg nevetéssel és nehézséggel, azaz tudjátok, nekem könnyekkel. De egyetlen pillanatát sem cserélném el! Szeretném megköszönni mindenkinek, aki lehetővé tette számomra ezt az örökemlékű kalandot.

Köszönöm a TV2 kint tartózkodó stábtagjainak a közös munkát, sokszor csak egy mosollyal, kedves szóval megkönnyítve azt. És talán a legnagyobb köszönettel Palik Lászlónak tartozom azért, hogy lehetőséget adott arra, hogy megismerjük a kalandos világát, az Exatlont! Imádtam minden percét! És végül köszönöm Nektek a rengeteg kedves, bíztató szót, nagyon sokat jelent ez nekem' - írta oldalán ahol már 70 ezer rajongó követi az életét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!