Dancing with the Stars: Kiderült, miért esett össze a próbán Horváth Tamás

DWTS
Vágólapra másolva!
Szombat este derült ki, hogy Horváth Tamás egy komoly sérülés miatt feladja a Dancing with the Starst.
Vágólapra másolva!

Az énekes a műsor előtt, a közösségi oldalán jelentette be, hogy az egyik próbán elájult, beverte a fejét, ami miatt mentőt is hívtak hozzá.

"Tomi az utóbbi hetekben betegeskedett, és gyakran érezte gyengének magát. Ugyanakkor folyamatosan próbált, de

Ezért veszítette el az eszméletét az utolsó színpadi próbák egyikén. Elég komolyan beverte a fejét. Végül az orvosok közölték vele, hogy egy időre mindenfajta fizikai megterheléstől tartózkodnia kell, hogy újra megerősödjön" - mondta az énekes egy ismerőse a Ripostnak.

Forrás: TV2

Hozzátette, hogy az a folyamatos feszültség sem tett neki jót, ami kialakult közte és táncpartnere között amiatt, hogy a felesége folyamatosan féltékenykedett. A lap szerint az énekes már jól van, és betartja orvosai utasítását a mielőbbi gyógyulás érdekében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!