A televíziós műsorvezető is megkapta a koronavírus elleni védőoltást - árulta el a LifeTV műsorában.
Én azért kaptam meg, mert van egy olyan betegségem, ami miatt előrébb vagyok.
Illetve, nem vagyok előrébb, mert sorba mennek az oltásban, de ha egy körzetben nem veszik igénybe azok, akik rászorulnak, akkor jön a következő a sorban. És akkor kezdik elölről. Ez így működik, még mielőtt bárki bármit gondolna erről" - mondta.
"Ezért én megkaptam, de őszinte leszek veled, szerintem erről is kell beszélgetni, pontosan azért, mert nagyon fontos az oltás, hogy milyen következményei vannak. Igen, ettől is lehetsz rosszul, két napig én például nagyon lázas voltam. De be kell oltatni magad" - mondta, hangsúlyozva, hogy milyen enyhék lehetnek a mellékhatások a betegséghez képest, és mennyire fontos az oltás.
Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője már január elején megkapta az oltást, teljesen meg is volt hatódva. Mint a bejegyzésében leírta,
már sok hónapja, a vírus márciusi megjelenése óta erre vártunk, hogy legyen végre védőoltás, amivel magunkat, a családunkat és a betegeinket is meg tudjuk védeni ettől az alattomos ellenségtől,
hiszen senki sem tudhatja előre, hogy ha elkapja, nála mennyire lesz súlyos a betegség.
Győrfi Pál mindenkit arra buzdít, hogy kérje a védőoltást, mert minden szakértő szerint hatásos és biztonságos.
Áder János köztársasági elnök Hosszú Katinkával készült, Kék Bolygó című podcastjának legutóbb közzétett adásában a járványról is beszélgetett.
A háromszoros olimpiai bajnok úszó a beszélgetésben hangsúlyozta, hogy '"ami a magyar hatóságok szerint jó, az jó".
Az olimpiai felkészülés kapcsán árulta el, hogy mivel Magyarországon az olimpiára készülő sportolókat is beoltják, már ő is megkapta az első adag Pfizer-vakcinát.
A művésznő ugyan még nincs beoltva, de már hivatalosan értesítették arról, hogy hamarosan megkapja a koronavírus elleni védőoltást.
Felhívtak a hírrel, hogy hamarosan megkapom az oltásomat, de még nem mondták meg, pontosan mikor. Természetesen várom, hogy beoltsanak,
akkor legalább egy akadállyal kevesebb lesz előttem, hogy újra a majdnem régi életemet élhessem" - mesélte, utalva arra, hogy a járvány mellett egyéb egészségügyi problémával is küzd.
Sváby András a saját Facebook-oldalán számolt be csütörtökön arról, hogy kínai vakcinával oltották be a koronavírus ellen. "Reggel hívott a háziorvosom, hogy kaphatok kínai vakcinát. Bevállaltam" - írta szűkszavúan a képe mellett.
Később, az ATV esti adásában már arról beszélt, hogy nem hisz azoknak, akik az oltás ellen kampányoltak. A párom orvos, ő is kérdezősködött, és mindenki azt mondta, hogy jó ez a vakcina - ezt is nyilatkozta. Kiderült az is, hogy azért kaphatta meg már most az oltást, mert a riogatók miatt többen lemondták, így a háziorvosa felhívta, hogy idő előtt mehet beoltatni magát.
Ez azért érdekes, mert a riogatók közé tartozott Sváby műsora, a Heti Napló is,
ahol manipulatív összeállítást készítettek a vakcinákról,
melyben csak a kínai vakcina esetében emelték ki, hogy okozhat mellékhatásokat. Azt nem tették hozzá, hogy nagyon ritkán, és hogy minden gyógyszer esetében jelezni kell a potenciálisan előforduló apró és jelentéktelen mellékhatásokat, akkor is, ha egymillió esetből legfeljebb egyben fordulhat elő, és más vakcinák esetében nem is említették őket.
Sváby láthatóan elégedetten mosolygott a kínai vakcina beadása után: talán arra gondolhatott, hogy elég embert ijeszthetett el, így neki előbb jutott. Ahogy egy kommentelő írta a Facebookon:
A kínai vakcina ellen kampányol, de beoltatja magát vele, mert félti az életét. A nézőik élete nem számít.