Beregi Péter szerint néhány napon belül eltemethetik Sas Józsefet
![Sas József humorista Sas József ARCKIFEJEZÉS gyászol Közéleti személyiség foglalkozása művész rendező SZEMÉLY színész temetés FOTÓ KÉPKIVÁGÁS laza arckép, portré](https://cdn.origo.hu/2023/12/yGaIx1XkOPcMLdHr5K83tReVdFAo4yOQkh6fkLKWHwc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEzZTY5MzRkM2ZmNTQ1NDY4ZDM3YmUzYTIzMTJiODA5.webp)
Mint írtuk, meghalt Sas József humorista, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, azóta pedig az is kiderült, hogy várhatóan mikor lesz a temetése.
Sas barátja és kollégája, a Hacsek és Sajó páros másik fele, vagyis Beregi Péter a Ripostnak mesélt arról, hogy Sas büszke volt zsidó származására, a zsidó hagyományok szerint pedig a halált követő három napon belül el kell végezni a gyászszertartást.
"Józsi, amellett, hogy istenfélő ember volt, nagyon büszke volt zsidó gyökereire, hiszen ez a fajta öntudat a tragikus sorsú édesapjára emlékeztette őt. (Sas József apja, Sas Imre Auschwitzban halt meg 1944-ben – a szerk.) Igaz, hogy nem tartotta a hagyományokat, de mégis úgy vélem, hogy zsidó szertartáson veszünk majd tőle végső búcsút. Eszerint három napon belül el kell temetni a testét" – mondta Beregi.