Gyilkossági ügy miatt idézték be a TV2 egykori műsorvezetőjét

Gombos Edina
Vágólapra másolva!
Gombos Edina korábban csak filmekben látott hasonlót.
Vágólapra másolva!

Az Aktív és a Magellán volt műsorvezetője, Gombos Edina, egy ideje már az Egyesült Államokban éli életét. Tavaly szerezte meg az amerikai állampolgárságot, ami számtalan kötelezettséggel jár, az egyik ilyen az esküdtszéki szolgálat.

"Valósággá vált, amit eddig csak az amerikai filmekben láttam: esküdtnek hívtak bírósági tárgyalásra! Állampolgárként bárkit berendelhetnek ilyen kötelező szolgálatra, felmentést nagyon kevés esetben adnak. A választott esküdtek feladata dönteni arról, hogy a vádlott bűnös vagy nem bűnös. Hétfőn reggel kellett megjelennem a bíróságon (2. fotó), amikor 5-6 tárgyalásra válogattak esküdteket a több száz behívott közül. Kiválasztottak, így az eskütétel után már egy tárgyalóteremben ültem, kb. 20 társammal együtt (erről már nem készülhett fotó). A bíró, az ügyész, a vádlott és a két kirendelt védő jelenlétében kezdődött el az esküdtek végső kiválasztása (voir dire) egy gyilkossági ügy többnapos tárgyalására.

Majd kérdésekkel bombáztak bennünket, hogy felmérjék az alkalmasságunkat" - avatta be a követőit az Instagram-oldalán.

"Tesztelt a bíró, az ügyész és a védő is. Nagy nyomás volt rajtam a bírósági nyelvezet miatt. Jeleztem is, hogy nem angol anyanyelvűként tartok tőle, mennyire igazságosan tudnám megállapítani, hogy a vádlott 'guilty or not guilty'. Azt hiszem, ez segített abban, hogy a végső, mindössze 8 fős esküdtszékbe végül nem válogattak be. 10 órás procedúra és kihallgatás után derült ki, kire esett a választás (6. képen várunk a behívásra). A 'szerencséseket' egyes ügyeknél akár a családjuktól is elszakíthatják, a külvilágtól elzárva, szállodai szobában tarthatják őket a tárgyalás végéig. A hetedik fotón a megkönnyebbült pillanat, amikor a sötétben elindulhattunk haza. A parkolóból kiállva akkor jött ki belőlem az egész napos feszültség, amikor a bíróság mellett megláttam a boldogan táncoló lányokat (utolsó videó).

Ahogy a bíró mondta, a jury duty, vagyis esküdti szolgálat egy nagyon fontos megbízatás, büszkének kell lenni rá" - mesélte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!