Részletesen elmesélte a borzalmas éjszakát, a súlyos rohamát a magyar énekesnő

Marcellina
Vágólapra másolva!
Babits Marcella, művésznevén Marcellina magyar énekesnő, zenész, szövegíró, divattervező. A Kócbabák együttes alapítója, az Apostol és a Full-Tone együttes énekese, a Marcellina PJT együttes alapítója és vezetője. Legismertebb dala a Sexy Lady, láthattuk A Nagy Duettben is. 
Vágólapra másolva!

A napokban megírtuk, hogy kritikus állapotba került egy fűszer miatt Marcellina, most részletesen mesélt a szörnyű élményről. "Nagyon komoly volt. Nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz volt, hogy egyedül küzdöttem végig a rohamot. Egy vacsora után hazamentem, finom volt minden. Egyszer csak azt éreztem, hogy a gyomrom nagyon keményen dolgozik. A toaletten egy pillanat alatt rosszul lettem, minden kijött, fölöl-alul. Arra nem volt erőm, hogy kijöjjek a vécéről. Körülbelül háromszor volt olyan, hogy jött belőlem minden" - emlékezett. Végül hajnalban tudott átvánszorogni a szobába.

Marcellina Forrás: Marcellina/Instagram

"Volt egyszer már olyan komoly rosszullétem, hogy az intenzív osztályon kötöttem ki, mert eljáultam a roham közben. De akkor volt velem valaki, aki kihívta a mentőket... Akkor állapították meg, hogy allergiás vagyok a korianderre. A volt férjem pedig a fokhagymától van annyira rosszul, mint én" - mesélte a Mokkában. Bővebben az alábbi videóban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!