Berki Mazsi korábban a veszteségét egy rémálomhoz hasonlította, ami örökké tart. Palik László YouTube-műsorában megkérdezte tőle, tudta-e, hogy baj lesz, könnyeivel küzdve úgy fogalmazott: "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Krisztián egy olyan ember az életemben, akinek éreztem a lelkét... Ezt a szerelmet, amit mi éreztünk, kívánom mindenkinek, hogy érezze egyszer."
A két feleség közt is voltak jócskán viták. „Nekem az anyukájával nem volt zökkenőmentes a kapcsolat, voltak konfliktusaink. Amikor megszültem Emmát, bennem teljesen megváltozott minden. A múltban történt dolgokért, ha megsértettem, elnézést kértem teljesen privát úton is. Akkor megfogadtam, ő az édesanyja Natinak, ő az, akinek joga van Natiról beszélni, ezért sem szeretnék most erről beszélni" – mondta Mazsi.
Több párhuzam is vonható Zámbó Jimmy és Berki Krisztián halála közt.
1. Bár előbbi énekes volt, utóbbi sportoló, sportvezető majd műsorvezető, médiaceleb, mindketten gyakori, napi szintű bulvárszereplők voltak, jóformán akkor is, ha nem tettek épp semmi különöset.
2. Mindkét médiasztár halála teljesen váratlan volt a nagyközönség számára, senki nem sejtette, milyen állapotban vannak lelkileg, mit szednek, vagy milyen fegyverük van otthon.
3. Mindkét haláleset hirtelen jött és mindkét ügy rengeteg találgatást hozott, sokaknak megvolt a teóriájuk arról, mi is történt.
4. Mindkét temetés kiemelt médiaesemény volt, cikkek, tudósítások százait eredményezte.
A tények: 2022. május 6-án budapesti otthonában, Budapesten, a IX. kerületi Tinódi utcában nagyobb lánya találta meg a médiasztár holttestét. A rendőrség idegenkezűséget nem állapított meg, tehát a gyilkosság kizárható, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a halálesetet. Natasa Zselyke talált rá Berkire a reggeli órákban, a lakás erkélyén, a rendőrség pedig kiérkezése után kábítószergyanús anyagot foglalt le a helyszínen.
Az özvegy azonban pontosan tudja, mi okozta a halált. Ezt ugyanis már az úgynevezett halottvizsgálati bizonyítvány is tartalmazza, amelyet már 2022 júniusában kiállítottak. Ezt a hatóság akkor állítja ki, amikor a halál okát véglegesítik.
Berki Mazsi tehát tudja, mi okozta férje halálát, de azt mondja, a kislánya miatt nem nyilatkozik róla. "Ha egy nap beszélek majd arról, ami Krisztiánnal történt, az vele fogom megbeszélni és nem a nyilvánossággal. Az anyósom pedig nagyon jól tudja, mint mentem keresztül az utóbbi másfél évben. Nevezhet bárminek, mert az én lelkiismeretem teljesen nyugodt."