"Anya egy orvosi műhiba áldozata lett egy műtét során, emiatt idő előtt, hat hónapos terhesen kellett engem megszülnie. 1015 grammosan jöttem világra, az orvosoknak pedig azonnal el kellett szakítaniuk anyukámtól, mert minden perc számított. Apukám is csak pár másodpercig láthatott, azt mesélte, hogy olyan pici volt a fejem, mint egy pohár szája, nem mert megfogni sem, olyan apró voltam. Elfértem volna a tenyerében" - mondta az énekesnő.
Inkubátorba került, mindenki nagyon agódott érte. "Hetvenkét óra elteltével egy nővér elmondta a szüleimnek, hogy majdnem feladtam, és háromszor is újra kellett éleszteniük az orvosoknak, de végül sikerült. Úgy érzem, isteni csoda, hogy élhetek, és azóta is érzem, hogy a Jóisten mindig mellettem van, és vigyáz rám" - mesélte a Blikknek.