Továbbra is botrány van Damu Roland temetése körül

Damu Roland könyvbemutató
Vágólapra másolva!
Damu Roland 2021. december 27-én halt meg, temetésére eddig azonban még nem került sor. Volt már helyváltoztatás és a temetésre szóló regisztrációról, kitiltásokról beszélnek a közeli hozzátartozók.
Vágólapra másolva!

A színész a végrendeletében külön kérte, hogy nem szeretné, ha a szülei ott lennének a búcsúztatásán. Úgy tűnik, a Jóban Rosszban egykori sztárjának ez a legfontosabb utolsó kívánsága sem fog teljesülni, édesapja a jelen állás szerint ott lesz a fia temetésén. Damu Roland unokaöccse, Tóth István szerint a temetés helyszíne is megváltozott: nem Fiumei úti, hanem a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra a színészt.

Damu Roland Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Az unokaöccs elmondása szerint a színész nagynénje, akit eredetileg megbízott betegágyán Damu Roland a temetésének intézésével, nem tudta vállalni azt, így végül a temetésének költségeit a színész egyik barátja, Zsolt állja. A 'barát azonban az eredeti tervek helyett olyan változásokat hajtott végre, ami gyakorlatilag kizárja például Tóth István részvételét a búcsúztatásról, erről így nyilatkozott a Borsnak Damu Roland unokaöccse: ,,Napról napra átvertek a különböző félreinformálással. Hiába kérdezem,

Beszéltem Zsolttal, aki azt kérte, küldjek a megadott e-mail címre egy részvételi kérelmet, azonban erre ez idáig nem érkezett válasz. Mérhetetlenül felháborít, hogy előttem titkolóznak, egyértelműen arra megy ki az egész, hogy ne lehessek ott. Egy olyan ember döntött erről, aki nem is családtag."

(A Bors cikke itt tekinthető meg.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!