Caramelt foglalkoztatja a karrierváltás, nem szeretne élete végéig énekelni

Caramel
Vágólapra másolva!
Az idő múlásáról beszélgettek a Ridikül legutóbbi adásának vendégei, melyben a Máté Péter-díjas énekes a jövőbeli terveiről és esetleges visszavonulásáról is vallott.
Vágólapra másolva!

A családja ragaszkodik hozzá, de ha tehetné, nem ünnepelné meg saját születésnapját Molnár Ferenc Caramel. A Ridikül vendégeként az évfordulókról kérdezték az énekest, aki elárulta, csak a felesége és a kislánya kedvéért rendeli alá magát az évenkénti ünneplésnek. A születésnapok helyett jobban szeret kézzel fogható eredménnyel járó dolgokat megünnepelni; egy albuma elkészülését vagy egy díj elnyerését. Az idő múlása azonban őt is foglalkoztatja, már nem biztos abban, hogy énekesként vonul majd nyugdíjba.

Nekem nem adatott meg, hogy tanuljak, mert egy cigánytelepen nőttem fel. Nagy hiányosságom ez, miközben folyamatosan megvan bennem a tudásszomj. Közel sem biztos, hogy énekes szeretnék maradni örökre" – fogalmazott Caramel, aki 18 éve dolgozik a szórakoztatóiparban, és még azelőtt szeretne visszavonulni belőle, mielőtt megtapasztalná a teljes kiégést.

Forrás: Nagy Márton

Az énekes szerint a szakma kiszámíthatatlanságai és a technológiai forradalom okozta változások olykor mentálisan is megterhelők tudnak lenni, ezért már most foglalkoztatja a gondolat, hogyan tudja majd egészségesen elhagyni az előadóművészi pályát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!