Leépült a magyar anorexiás énekesnő, a barátai sem foglalkoznak vele
![Krizsán Lili Sztárban sztár leszek](https://cdn.origo.hu/2023/12/UleN8syA3LyrEv8CwupDyfPSHG-yNl7lG3abn0F-TDQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY5NjBkYmU4ZDVmYzQ3NzNhYmIzMjBlYjc4MWUyMmYx.webp)
Krizsán már tavaly novemberben kórházba vonult, hogy felgyógyuljon súlyos anorexiájából, mellyel egyedül nem tudott megküzdeni. A hosszan tartó kezelés után, próbaidőre kiengedték az énekesnőt, aki elárulta hogyan érzi most magát.
Egészségi állapota egyre javul, már étvágya is van és nem félve fogyasztja a zöldségeket és gyümölcsöket, korábban csak salátát és leveseket mert enni. A lány felépülését mentora, Köllő Babett is figyelemmel kísérte aki hatalmas támaszt nyújtott a fiatal énekesnőnek, akitől elfordultak barátai a nehéz időszakban.
A betegség miatt minden téren leépült az életem.
Haza kellett költöznöm Siófokra, hiszen még nem tartok ott fizikailag, hogy munkát tudjak vállalni és fent tudjak tartani egy pesti albérletet. Eltűntek a barátaim és elvesztettem a munkám. Rájöttem, hogy bár megannyi ember vett körül, ezek látszatkapcsolatok voltak – nyilatkozta a Borsnak Krizsán Lili.