Elhagyta a felesége az RTL Klub gyerekverő sorozatszínészét
![Molnár Gusztáv](https://cdn.origo.hu/2023/12/toHeo7-MdcRvanUNlsQaQEL2qL4LlvA3AP8nyJaCm7s/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y5NDU1YWY0MTNmODQ5N2M4ODc5ODFjNGQxZmVkN2I1.webp)
"Picit megrogytunk az elmúlt egy évben, a történtek megviselték a kapcsolatunkat. Addig, amíg ő nem áll talpra, nem gyógyul meg, ez így is marad" - árulta el a Blikknek a színész felesége.
Molnár Gusztáv az utóbbi időben a botrányaival került a figyelem középpontjába. Nem titkolta, hogy alkoholproblémái vannak, tavaly nyáron pedig kiderült, hogy bántalmazta közös gyermeküket. Idén májusban a felesége hívott rendőrt közös otthonukba, mert a színész öngyilkossággal fenyegetőzött. Kiderült, hogy bipoláris depresszióval küzd, és úgy tűnik, igen komoly a baj.
"Ő most a gyógyulásra fókuszál. Azt mondtuk, addig, amíg ő nem tesz azért, hogy jól legyen, a kapcsolatunkat nem tudjuk tovább folytatni.
Én a végsőkig kitartottam mellette, támogattam, az összes energiámat felhasználtam erre, de be kellett látnom egy idő után, hogy nem akarhatom helyette én a gyógyulást, ez csakis rajta múlik.
- tette hozzá.