Élete sorsdöntő pillanatáról mesélt Vágó Bernadett
![Vágó Bernadett és Miller Zoltán](https://cdn.origo.hu/2023/12/jOJo_kmTy_GFCpcGqnLlp6eb04mNX-VK33ngYjvTOr8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3ZWNhYmQ3MTUwNzRjOTRiNjUyN2IzODBlYWJlMDk5.webp)
Az elmúlt húsz év egyik legnagyobb nemzetközi musicalsikere a Rómeó és Júlia volt, amelyet Magyarországon is bemutattak a Budapesti Operettszínházban. Címszereplőknek a társulat két ünnepelt előadóművészét, Szinetár Dórát és Dolhai Attilát választották, de később Júliaként több fiatal színésznő, mások mellett Vágó Bernadett is bizonyíthatott. A kezdő musicalszínésznő óriási lehetőségként élte meg, amikor a 2005-ös Szegedi Szabadtéri Játékokon a Dóm színpadára állhatott beugrósként az ikonikus szerepben, ráadásul még a lesérült kolléganője is biztatta őt a háttérből.
Rettenetesen izgultam, de szerencsére sok segítséget kaptam, a szereplésemet szívvel-lélekkel támogatták. Abban a pillanatban eszembe sem jutott, hogy féljek az összehasonlítástól. Azzal foglalkoztam, hogy jó végszót adjak a színésztársaimnak, tanáraimnak.
Dórit megviselte a helyzet, a sérülése, a beugrásom, de mégis ott állt a takarásban, hogy támogasson engem. Ez sokat jelentett, nagyon hálás voltam. Sosem gondoltam volna, miközben gyerekként a lemezét hallgattam, hogy egy nap majd közös öltözőnk és szerepünk lesz" – fogalmazott Vágó Bernadett a Dankó Rádió műsorában, hozzátéve, hogy hálás a sorsnak, hogy Szinetár Dóra nyomdokaiba léphetett anélkül, hogy rivalizáltak volna egymással.
Nádas György műsorvezető példaképeiről is kérdezte az énekes-színésznőt, aki apósát és néhai anyósát említette meg: a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekest, Miller Lajost és operaénekesnő feleségét, a 2019-ben elhunyt Dobránszky Zsuzsannát. De felnéz férjére, Miller Zoltánra is, akivel most sok időt tölthetnek együtt: nyáron hazánk legszebb pontjaira kirándulnak kislányukkal, augusztus végétől pedig megszerzett ismereteiket pontokra válthatják a Magyarország, szeretlek! csapatkapitányaiként.