A győztes, aki a legtöbb nézői szavazatot kapja, a Közönségdíjas címet nyeri el. A világverseny szlogenje „Beauty with purpose" – azaz a szépség, céllal. Éppen ezért a Magyarország Szépe - Miss World Hungary egyik legfontosabb missziója továbbra is az, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára: a leendő nyertesnek fel kell karolnia egy jótékony ügyet, amit itthon és a világversenyen egyaránt képvisel.
Most először hivatalos alapítványi partnere is van a versenynek. A győztes a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat társadalmi nagykövete lesz egy éven keresztül, részt vesz a kommunikációban és szerepet vállal a társadalmi felelősségvállalási aktivitásokban.
A következő hetek kemény munkával telnek, a közös felkészülés már elkezdődött:
a versenyzők részt vettek fotózásokon, kisfilm forgatáson és hamarosan két hétre a felkészítő táborba vonulnak, hogy zavartalan körülmények között készülhessenek a versenyre. A táborba húszan költöznek, de csak tizenhatan állhatnak a kifutóra az élő adásban, négyen ugyanis kiesnek a tábori alversenyeken. A felkészülésükről egy háttérműsor is készül, amit a döntő előtti napon, azaz június 10-én 19:40-től láthatnak a Duna nézői A királynők útja címmel.
A kiválasztott 20 versenyzőt a https://mediaklikk.hu/magyarorszagszepe oldalon tekinthetik meg.