Tízmilliókat bukott Curtis, kártérítést akar
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/6yQjn2I2rLXVACDRFbebMbwxFkAVcsEJSwTjESJP-NY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0MGNmYjk3ZTlhOTQ2NzRiMTNlMzE5YmQxNzAyMTI3.webp)
Curtist súlyos anyagi kár érte azzal, hogy a Rytmus művésznévre hallgató, szlovák Patrik Vrbovský rapper betegségre hivatkozva lemondta a kettejük december 27-i boksz összecsapását a csehországi Brnóban. Minderről Curtis számolt be a Retro Rádió reggeli műsorában Bochkor Gáboréknak. A magyar rapper elmesélte, hogy egy nappal a mérkőzés előtt kiutazott a mérlegelésre Brnóba az edzőjével és a testvérével, hogy lássák, hogy mindent megtett a mérkőzésért.
– A mérlegeléskor már tudtuk, hogy nem lesz meccs, mert az előző nap mondta le betegségre hivatkozva. Egyébként ez az egyetlen ok volt, amire hivatkozva le lehetett mondani a mérkőzést neki is és nekem is úgy, hogy nem jár pénz érte – mondta Curtis, majd hozzátette:
– Az első sajtótájékoztató még Pozsonyban volt, utána lett beteg. Lehet, hogy felmérte az erőviszonyokat és utána döntött úgy, hogy beteg lesz. Ő belém állt, próbálta megmutatni, hogy ő nagyon kemény srác. Erre jött a válasz, hogy annyira nem vagy az. Lehet, hogy ezek után döntött úgy, hogy jobb lenne, ha beteg lennék...Bíztam benne, hogy a mérkőzésre jobban lesz, de nem lett jobban. Lejárt a sportorvosija – mondta viccesen a rádióműsorban Curtis.
Curtis 50 ezer eurót, nagyjából 20 millió forintot kapott volna a meccsért.