A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Kórházba került a Fekete Vonat énekesnője a botrány után

Mohamed Fatima
Vágólapra másolva!
Eltűnt milliók, zűrzavaros elszámolások, megbukott szervezés - botrány botrányt követ azóta, hogy a Fekete Vonat koncertet adott az Arénában. Az egyre kuszább pénzügyi sztori lelkileg és idegileg is  megterhelő lehet, így nem csoda, hogy a Bors egy kórházban érte el a legendás zenekar énekesnőjét.
Vágólapra másolva!

Alighanem az elmúlt napok történéseivel hozható kapcsolatba az is, amiről a Bors értesült, miszerint Mohamed Fatima kórházba került.

A lap az elmúlt napok eseményeiről kérdezte volna az énekesnőt, beszélni nem tudtak, csak később derült ki, hogy miért, Mohamed ugyanis üzenetet küldött nekik:

írta. A lap tudni akarta, hogy mi történt, és jól van-e, az elmúlt napok nyomták rá az egészségére a bélyegét, vagy csupán egy kezelésen járt? Erre Fatimától nem kaptak választ, de egy hozzá közel álló stábtag azt mondta nekik, hogy Fatima mostanában nagyon köhögött, biztosan csak kivizsgáltatja magát, nincs miért aggódni.

Megviselhette őket a botrány

A lap szerint nem lehet könnyű túltennie magát a Fekete Vonat koncert körül kirobbant botrányon, így még az is előfordulhat, hogy emiatt lett rosszul. Napok óta botrányos részletektől hangos a sajtó, különböző összeesküvés-elméletek kaptak szárnyra.

Előbb Fatima és Beat tette szóvá, hogy nem lettek kifizetve a bevételekből a megbeszéltek szerint.

A show szervezője, Boross János a Bors ezt firtató kérdéseire beismerte, hogy anyagi bukás volt a koncert, de szerinte nem ő, hanem a válság, a Covid és minden más a hibás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!