Világsztárok rejtélyes halála: Jimi Hendrixtől Amy Winehouse-ig

Amy Winehouse
Vágólapra másolva!
A 27-esek klubja olyan zenészeket, művészeket foglal magába, akik rendkívüli tehetségek voltak, és vagy rejtélyes körülmények között, vagy önpusztító életmódjuk miatt túl korán haltak meg. Jimi Hendrixtől kezdve Amy Winehouse-ig többen is vannak a listán.
Vágólapra másolva!

Alexandre Levy

Alexandre Levy brazil zeneszerző, zongoraművész és karmester 1864-ben született Sao Paulóban.

Ő volt az első ismert zenész a feljegyzések szerint, aki 27 évesen halt meg.

Egy családi vacsora során lett rosszul, mire orvos látta volna, meghalt. Szülővárosa rangos, róla elnevezett díjat adományoz a kiemelkedő tehetségeknek.

https://www.youtube.com/watch?v=VAdCICcOYi4

Joe Henderson

Joe Henderson 1937-ben született amerikai R&B és gospel énekes volt, "Snap Your Fingers" című dala tette igazán ismertté. A "You Take One Step (I'll Take Two)" volt Joe Henderson utolsó slágere, ugyanis 1964. október 25-én 27 évesen szívroham következtében életét vesztette a Tennessee állambeli nashville-i lakásán.

Jimi Hendrix

Forrás: AFP/-

James Marshall "Jimi" Hendrix 1942. november 27-én született amerikai gitáros, énekes és dalszerző volt, a 20. század egyik legmeghatározóbb zenészeként tartják számon. A Rock and Roll Hall of Fame „vitathatatlanul a rockzene történetének legnagyobb hangszereseként" aposztrofálja a zenészt.

Hendrix 1970. szeptember 17-én Monika Dannemann-nal töltötte a napot. A nő hajnalban elment vele egy ismerőséhez, majd hazamentek, és reggel hétig beszélgettek. A nő 11 óra körül ébredt, Jimi Hendrix lélegzett, de nem volt eszméleténél, nem reagált semmire. A mentők kórházba szállították, 12 óra 45 perckor halottnak nyilvánították.

Egy igazságügyi orvosszakértő megállapította, Jimi Hendrix megfulladt saját hányásában, és az ajánlott altató adag tizennyolcszorosát vette be.

A cikk folytatásáért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!