Vége Szigligeti Ivett és Dudás Miki házasságának

Vágólapra másolva!
Szigligeti Ivett Instagram-sztorikban számolt be arról, hogy külön lakásba költözött.
Vágólapra másolva!

Május végén robbant a hír, hogy Szigligeti Ivett és a Farm VIP-ban is látott egykori kajakozó, Dudás Miki a tavalyi hullámvölgy, majd a kibékülés után ismét válni készülnek, a feleség pedig most már arról számolt be Instagram-sztorikban, hogy különköltözött.

Szigligeti Ivett a közösségi oldalán elárulta, hogy átvette egy új lakás kulcsait, és megosztott egy korábbi videót is, amellyel a tisztasági festést dokumentálta – igaz, ez a posztja egy reklámszerződés keretében készült, akár egy másik lakás is szerepelhet benne forgatási helyszínként. 

Mindenesetre a szöveg itt is arra utalt, hogy az influenszer már nincs együtt a férjével: 

Régóta álmodoztam már egy saját kis kuckóról, amit teljes egészében én álmodhatok meg és rendezhetek be.

Mivel a napjaim nagy részét itt töltöm, szerettem volna mindenből a legjobbat választani" – olvasható a bejegyzésben.

Miért romlott meg Szigligeti Ivett és Dudás Miki házassága?

Szigligeti Ivett és Dudás Miki között már tavaly sem volt rendben minden, akkor a feleség úgy nyilatkozott, hogy a férje "nem volt a hűség mintaképe" – majd a kibékülés után a nő májusban is aggasztó üzenetet osztott meg, júniusban pedig újabb jelét adta annak, hogy valami újba kezdene.

Dudás Miki erre dühös posztban tisztázta a helyzetet, hogy ezúttal őt csalták meg, ráadásul egy közös ismerőssel: "Akkor tegyünk pontot az i-re. Olvasom itt a médiában, hogy megint szakítottunk Ivettel. Én vagyok a sz*r, ezt kommentelik. 

Akkor most elárulom, hogy Ivett megcsalt, ráadásul egy közös ismerőssel,

akit nem nevezek nevén, de Vecsésen egy autómosó. Kiderült, hogy Ivett nem véletlen jár oda heti 3x autót mosatni. Engem vádol a média megcsalással, mikor ártatlan vagyok!" – írta korábban.

"Szeretnék reagálni a kiírt sztorira... Igazából, nem szeretnék! Ne szólj szám, nem fáj fejem. Mindenki azt gondol bele, amit akar. Az igazság nálam van" – válaszolta Szigligeti Ivett, aki az új lakás mellett több sztorit posztolt Tapolcáról is, ahová a két gyerekükkel utazott, Dudás Miki nélkül.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!