A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Balesetet szenvedett a magyar valóságshow-szereplő, véres fotóját mutogatja

Mandula Ádám
Vágólapra másolva!
Bekötötték a lábát, de átvérzett a kötés.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, az egykori valóságshow-szereplő, Mandula Ádám a börtön után úgy döntött, új életet kezd: távol a médiától és a nyilvánosságtól, egy építkezésen vállalt munkát.  A TikTokra feltöltött videója alapján ott sem vette különösebben komolyan az előírásokat, hiszen a magasban, egy állványzaton végzett húzódzkodásokat, mintha egy edzőteremben lenne – miközben védősisakot sem viselt, a szerszámait pedig csak a nadrágjába gyűrte, látható rögzítés nélkül. A felvétel itt tudja megnézni.

Most a Ripost arról ír, hogy pénteken a rapper közösségi oldalán újabb, aggodalomra okot adó képsorokat osztott meg, ahol éppen egy barátjával az éjszakában söröztek. Az Instagram-történetből az is kiderül, hogy Mandula Ádám már nem áll biztosan a talajon, de igyekszik megtalálni az egyensúlyát. Hogy mi történt még éjjel, nem világos, de másnap már a reggeli órákban kórházban kellett kezelni: nem lett komoly baja, de a bal lábszára be van kötve, amihez a valóságshow szereplő rövid szöveget is mellékelt.

Fotó: Instagram 

 "Nesze neked szombati meló, sokáig tartott" - írta Mandula, aki lehet, hogy épp a munkahelyén sérült meg. 

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!