Béres Anett és Aleska Diamond barátsága majdnem tönkrement

Béres Anett és Sáfrány Emese
Vágólapra másolva!
A két sztár barátsága már hosszú időre nyúlik vissza, azonban az Ázsia Expressz forgatásán nem volt zökkenőmentes a kapcsolatuk. Béres Anett legnagyobb félelme pedig majdnem valóra vált.
Vágólapra másolva!

A TV2 idén immár ötödik alkalommal tűzi műsorára közönségkedvenc kaland-realityjét, az Ázsia Expresszt. Az Ördög Nóra műsorvezetésével készült szuperprodukció ezúttal a Fülöp-szigeteken kezdődik, majd pár hét múlva Tajvanban ér véget. Az idei széria ráadásul minden eddiginél nagyobb kihívást tartogatott a sztárpárok számára. 

Béres Anett és Sáfrány Emese
Béres Anett és Sáfrány Emese együtt vágtak neki a kalandnak
Fotó: Béres Anett/Instagram

Versenybe száll Béres Anett és Sáfrány Emese is, akik már évek óta jó barátságot ápolnak egymással, valamint a teaszeánszon is együtt voltak, ami kis híján majdnem tragédiával végződött. 

Szerintem Emese és én elég nagy előnnyel indultunk, mármint ami a kapcsolatunk sérülékenységét illeti, hiszen mindenki tudja, hogy átmentünk már együtt igen rázós dolgokon. 

Ráadásul nagyon hasonlóak a szokásaink, így sejtettük, hogy a mi barátságunkat maximum próbára teheti az Ázsia Expressz, de szétzilálni nem tudja" - kezdte Béres Anett.

Annyian mondták, hogy össze fogunk veszni a forgatás alatt, hogy most már bevallhatom, végig egyetlen dologtól féltem Ázsiában. 

Attól, hogy úgy összeveszünk valamin, hogy… Azt nem mondom, hogy végig zökkenőmentes volt a viszonyunk, hiszen azért tényleg nagyon extrém szituációkba sodródtunk, de ma is barátok vagyunk, szóval innen üzenem a károgóknak: nem lett igazuk! " - szögezte le az egykori valóságshow-szereplő.

Hangsúlyozta, hogy szerencséjük volt egymással, hiszen csak minimális dolgokban kellett egymáshoz alkalmazkodniuk, mivel mindenben egyezik a véleményük és az igényük is. A két sztár már jó ideje lelki társként funkcionál egymás életében, saját bevallásuk szerint ez pedig már így is marad. Már az út előtt tisztában voltak egymás jó és rossz tulajdonságaival egyaránt. Megtapasztalták ők is, hogy a rosszak az extrém helyzetekben felerősödtek mindkettőjükben, de néha pont ez volt az, ami a megoldáshoz vezetett.

Béres Anett alig használta a fürdőszobát

Az Ázsia expressz idei szériában Béres Anett és Sáfrány Emese az egyetlen női páros, aminek hátránya is van, mégpedig a fizikai erejük hiánya.

"Ugyanakkor az is igaz, hogy mindketten szeretünk jól kinézni, vagyis a lehetőségekhez képest sok időt a fürdőszobában tölteni. 

Na ez vezethetett volna komoly konfliktushoz kettőnk között, de fürdőszobát olyan ritkán láttunk, hogy ha mégis, akkor ketten, egyszerre használtuk 

- árulta el a Borsnak Béres Anett. 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!