Szomorú hírek érkeztek Christina Applegate-ről

Vágólapra másolva!
A színésznő 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexszel diagnosztizálták, azóta közel 20 kilót hízott, és már csak bottal tud járni. Christina Applegate állapota fokozatosan romlik, amiről egy interjúban is mesélt.
Vágólapra másolva!

A Rém rendes család című sorozatok sztárjáról 2008-ban derült ki, hogy korai stádiumban lévő mellrákja van. Christina Applegate családjában több mellrákos eset is előfordult, többek között az édesanyjánál is kialakult a daganat, ezért Applegate rendszeresen részt vesz mammográfiás vizsgálatokon. A rákot ugyan sikeresen legyőzte, 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála, mely egy súlyos idegrendszert támadó, autoimmun betegség. A sztár, aki - 2022-ben a hollywoodi Hírességek sétányán csillagot kapott -, betegsége miatt visszavonult, jelenleg pedig csak bottal képes közlekedni. 

Christina Applegate a lányával
Christina Applegate a lányával
Fotó: Christina Applegate / Instagram

Egy korábbi interjúban a depressziójáról mesélt, és elég aggasztó gondolatokat fogalmazott meg. Saját bevallása szerint olyan mély depresszióban van, ami már őt is megrémíti egy kicsit, mert nagyon végzetesnek tűnik számára. 

A MeSsy podcast legújabb epizódjában Applegate kifejtette, hogy a szklerózis multiplex súlyos izomsorvadást okozott a lábaiban, és pluszkilókkal is küzd, amelyet a menopauza felerősít.

Nincs izom a lábamban... úgy nézek ki, mint Humpty Dumpty. 

A kis apró, furcsa lábaim, meg a menopauzás nagy hasam”- mesélte. 

Christina Applegate bevallotta, hogy a fizikai korlátai nagyon kötöttek, alig bír járni, így az otthona az, ami a biztonságot jelenti számára. Azonban hiába szeret otthon lenni, hiányzik neki a korábbi élete, a nyüzsgés, és az, hogy nincs ennyire kiszolgáltatva.

„Most otthon vagyok, mert nincs más választásom. 

Emiatt felelősségi nyilatkozatot adtam a barátaimnak, amelyben előre figyelmeztetem őket, hogy bármikor lemondhatják a találkozókat, ha úgy érzik, hogy nincs elég erejük hozzám

 - magyarázta.

Christina Applegate szívrohamot kaphat

Egyre jobban romlik a színésznő állapota, aki attól fél, hogy szívrohamot kap.

Még egy kisebb dombra való felmászás is lehetetlen számomra, mert ilyenkor a szívem nagyon hevesen ver, és attól félek, hogy szívrohamot kapok egyszer 

- idézte őt a Daily Mail. 

SAG Awards gáláján jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt, miután sokat romlott az egészségi állapota: forgatni már nem fog, legfeljebb szinkronmunkákat tud még vállalni. A vörös szőnyegen akkor 12 éves lányával, Sadie-vel jelent meg. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!