Szívinfarktust kapott Lajsz András

Vágólapra másolva!
A több tévéműsorban látott koktélkirályt beutalták a balatonfüredi szívkórházba. Lajsz András hatodik infarktusát élte túl.
Vágólapra másolva!

Tavaly októberben sztrókja volt. "Teljesen egyedül voltam otthon, amikor hirtelen éreztem, hogy rosszul vagyok. Szerencsére épp akkor jött hozzám egy ismerősöm, ő hívta ki mentőket. Az orvosok megállapították, hogy sztrókot kaptam, s óriási mázli, hogy enyhe lefolyású volt és korán érkezett a segítség. Még gyenge vagyok, sokat kell pihennem, de mint mindig, most is próbálok pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Szerencsére már látogathatnak, így nem vagyok egyedül" - mondta akkor. 

Lajsz András optimista volt

Egészségügyi problémái után most idén februárban nézett ki, minden a helyére áll az életében, ugyanis egy új lehetőséget kapott. Az ajánlatot megragadta, és tanárnak állt, a diákjai pedig nagyon kedvelik. "Imádom a munkám! Felszolgálást tanítok egy ideje, amit úgy kell elképzelni, hogy egy nagy terem be van rendezve: tele van asztalokkal és székekkel, a tanulókat ott vezetem bele a felszolgálás csínjába-bínjába.

Nagyon élvezem, és úgy érzem, a diákok nagyon csípnek engem. Emellett szerencsére egyre több a rendezvény is, amin dolgozhatok. Szóval igen, kijelenthetem, hogy nagyon jól vagyok!

Az egészségemmel minden rendben, semmilyen szövődménye nem lett a tavaly őszi sztrókomnak" - számolt be akkor a pozitív változásokról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!