Most már bármikor megszülethet a TV2 egykori gyereksztárjának kisbabája

Vágólapra másolva!
A fiatal szülők nagyon izgatottak. Patai Anna hamarosan anya lesz.
Vágólapra másolva!

Márciusban jelentette be, hogy első gyermekét hordja a szíve alatt Patai Anna énekes, rádiós műsorvezető. Férjével a gimnáziumban találtak egymásra, és korán eldöntötték: fiatalon szeretnének szülővé válni

Patai Anna
Patai Anna az első gyerekét várja
Fotó: Patai Anna/Instagram

Patai Anna kisfia bármikor megszülethet

A terhesség bejelentése óta a fiatal énekesnő azt is elárulta, kisfiút hord a szíve alatt, akit az édesapja után szintén Bencének fognak hívni. Patai Anna nemrég egy, az Instagram-oldalán tartott kérdezz felelek során elmondta, jelenleg már a 37. héten jár, mialatt egy pocakos fotót is megosztott magáról - szúrta ki a Bors. Most már tényleg bármikor érkezhet a kisbaba, amit a büszke édesanya is megerősített.

Szeptember elejére vagyok kiírva, de most már bármikor jöhet, úgyhogy nagyon izgatottak vagyunk!

– árulta el Patai Anna 24 óráig elérhető Instagram-történetében.

Szeretné, ha mellette lenne a párja is

A Ridikül vendégeként A Dal 2024-ben is versenyző énekesnő elmondta, szeretné, ha a baba édesapja végig mellette lenne a szülésnél.

"Nagyon jól érzem magam, szerencsére ebben a szakaszban is minden a legnagyobb rendben van. Már azért szépen elkezdett növekedni a pocakom, úgyhogy nagyon cuki. Nagyon boldogok vagyunk, és ez egy csodálatos időszak nekünk. Hála istennek semmilyen rosszulléttel nem küzdök, és nem is küzdöttem, úgyhogy én a szerencsés kismamák közé tartozom. 

Nagyon energikus vagyok, szokták mondani, hogy a második trimeszterben újra erőre kapnak a kismamák, és ez tényleg így van

 - mesélte lelkesen a Megasztár egykori felfedezettje, aki a terhessége alatt olyan ételt is megkívánt, amit ezelőtt ritkán fogyasztott.

"Ami számomra újdonság, az a tonhal. Eddig nem igazán ettem tonhalat, nem mondom, hogy soha, de nem tartozott a kedvenceim közé. Így a második trimeszterben, viszont nagyon sokat eszem, mert nagyon jól esik. 

Bár szívesen ennék kaviárt vagy rákot is, de arra azt mondják, hogy nem szabad, úgyhogy ezekkel megvárom, hogy megérkezzen a pici 

- árulta el. 

Korábban kifejtette, hogy a szülésig dolgozni fog, ugyanis rengeteg fellépése van,  sűrűek a mindennapjai. 

Aktívan telnek a napjaim, születnek az új dalok, rádióban műsort vezetek, fellépni is megyek, például már a jövő héten. 

Viszont arra is figyelek, hogy pihenjek. Mindig hagyok rá időt, hogy délután szusszanjak egyet, és feltöltődjek energiával. Jól bírom a fellépéseket, oké, hogy látszik a pocakom, de még nem olyan hatalmas. Tényleg jól érzem magam, és ezeket örömmel vállalom el - nyilatkozta korábban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!