Borzasztó szereplők, ostoba befejezés: itt vannak 2024 legrosszabb sorozatai

Fotó: Peacock
Vágólapra másolva!
2024-ben indult már pár remek sorozat, de – csakúgy, mint más években – voltak elrontott produkciók, nagy melléfogások is. Sokan megsértődtek A gumis poénjain, mások a Talpig férfitól vártak volna többet, de például a Red Eye – Halálos repülés sem győzött meg mindenkit: ezek is szerepelnek a legrosszabb sorozatok között a Looper listáján.
Vágólapra másolva!

Az alma nem esik messze

Hasonlóképp lebilincselő krimit ígért Sam Neill és Annette Bening közös sorozata, amelyet azonban a házaspárt játszó főszereplők sem tudtak megmenteni. A feleség eltűnését feldolgozó széria ráadásul Liane Moriarty (Hatalmas kis hazugságok, Kilenc idegen) regényéből készült, a forgatókönyv azonban így is végtelenül unalmas lett a Rotten Tomatoes felhasználói szerint – akiknek egy része a befejezést is ostobának, értelmetlennek tartotta.

Sam Neill, Annette Bening
Sam Neill és Annette Bening, Az alma nem esik messze
Fotó: Peacock / Peacock

The Spiderwick Chronicles

Ismétlődő történetszálakra, döcögős tempóra, kidolgozatlan karakterekre panaszkodott például a Hollywood Reporter kritikusa, aki a szereplők motivációit sem igazán értette, szerinte rendre megmagyarázhatatlan döntéseket hoztak. A Disney talán nem véletlenül ejtette a projektet, amely egyébként A Spiderwick krónikák című ifjúsági fantasykönyvek új verziója volt a 2008-as film után.

The Spiderwick Chronicles
The Spiderwick Chronicles
Fotó: The Roku Channel

Good Times

A hetvenes évek népszerű családi vígjátéksorozata, a Good Times alapján indult el idén a Netflixen az animációs változat, amely legalább egy dologban különbözött az ihletforrástól: egyáltalán nem volt vicces. Egy fekete családról szólt, a sztereotípiáknál, (tévés) közhelyeknél azonban nem jutott tovább, a Rotten Tomatoes oldalán a cikk írásakor mindössze 11, illetve 19 százalékon szerepelt a kritikusok, illetve a nézők értékelései alapján.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!