Indul a Megasztár, ifj. Schobert Norbert is próbálkozik - videó

Megasztár, ifj. Schobert Norbert
Ifj. Schobert Norbert a Megasztár válogatóján
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
Vasárnap este visszatér a TV2-re a Megasztár, ahol többek között ifj. Schobert Norbert is próbálkozik. Nézze meg a bemutatkozását!
Vágólapra másolva!

Mint ismert, vasárnap indul a TV2-n a Megasztár, amely 12 év után tér vissza a képernyőre. Előzetesként a csatorna már korábban mutatott egy videót, amelyből kiderült, hogy az idei évadban ifj. Schobert Norbert is próbálkozik, most pedig egy újabb, tartalmasabb felvétel is előkerült Schobert Norbert és Rubint Réka fiáról.

A 2024-es Megasztár zsűrije
A 2024-es Megasztár zsűrije
Fotó: TV2 / TV2

"Nagyon kevesen tudják azt, hogy én egyáltalán éneklek, tehát 

szerintem aki most így éppen lát engem a tévén keresztül, az nem hiszi el, és alig várja, hogy hatalmasat besüljek

így a tévé előtt. Persze nem tudják elképzelni, hogy én tudok énekelni, ezért is nagyon meg szeretném mutatni az embereknek" – mondta ifj. Schobert Norbert a válogatón, miután az egyik zsűritag, Molnár Ferenc Caramel is elcsodálkozott azon, hogy mit keres ott.

"Nekem nagy nehézséget jelent az, hogy nem tudnak nagyon elvonatkoztatni engem a szüleimtől, és ezért is szeretnék egyszer életem folyamán elérni valami olyasmit, hogy engem valahogy külön tudjanak tenni tőlük, és engem úgy ismerjenek, mint az ifj. Schobert Norbertet" – mondta még a céljairól a több tévéműsorban látott, jelenleg katonai kiképzésen részt vevő ifj. Schobert Norbert. Nézze meg a TV2 videóját!

Megasztár: erős lesz az idei mezőny

Egyelőre nem derült ki, hogy ifj. Schobert Norbert előadása elnyerte-e a zsűri – Molnár Ferenc Caramel mellett Rúzsa Magdi, Marics Peti, Papp Szabi és Marsalkó Dávid – tetszését, de korábban már több zsűritag nyilatkozott arról, hogy milyen erős lesz az idei mezőny.

Molnár Ferenc Caramel "brutál keményként" jellemezte a mezőnyt, Rúzsa Magdi pedig arról beszélt, hogy a Megasztár az egész hazai könnyűzenei piacot átrendezheti. "Piszok erős a mezőny. Szerencsére többnyire megvolt az összhang a zsűriben, de azért előfordultak olyan helyzetek, amikor nem értettünk egyet. Alapvetően nem félek a konfrontációtól, tehát elmondom a véleményemet. Viszont amikor már tíz perce ugyanazt boncolgatjuk, előfordul, hogy kivonom magam a forgalomból" – magyarázta Marics Peti, aki egyébként már az első válogatóról elkésett, ez is kiderült egy előzetesből.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!