Ön szerint ki a legdögösebb a Dancing with the Stars versenyzői közül? Szavazzon!

Leleplezték a Dancing with the Stars ötödik évadának táncospárjait
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo
Vágólapra másolva!
A TV2 úgy döntött, hogy a hatalmas népszerűség miatt új évaddal folytatják az ország egyik legkedveltebb showműsorát. A Dancing with the Stars ősszel visszatér, ahol ismét tíz páros bizonyít majd a táncparketten. A legszebb nők ismét versenybe szállnak majd hétről hétre, hogy megmutassák a tánctudásukat. Ön szerint melyikük a legdögösebb?
Vágólapra másolva!

Sebesi Daniella

Sebesi Daniellát ugyan láthattuk már a tévében, azonban a Dancing with the Stars lesz az első komolyabb felkérése. Hatéves korában kezdte a latin társastáncot, három éve hagyta abba a versenyzést. A tánc számára az, ami meghatározza az életét. Versenytáncosként kétszeres magyar bajnoki címet és háromszoros országos bajnoki címet nyert, tánctanárként is dolgozik. Tavaly háttértáncos volt a TV2 látványos műsorában, most viszont a főszereplője lesz. Két éve bejutott a Tündérszépek verseny legjobbjai közé. Kamarás Norbert lesz a partnere, akivel naponta kétszer próbálnak, és addig nem mennek haza, amíg azt érzik, hogy ez rendben volt. Sebesi Daniella sem szégyenlős, ugyanis az Instagram-oldalán rengeteg bikinis fotó található. 

Sebesi Daniella
Fotó: Sebesi Daniella/Instagram

A folytatásért lapozzon tovább!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!