Elszólta magát Kevin Costner: Visszatérhet a Yellowstone folytatásában!

Vágólapra másolva!
Lehetséges, hogy pár hét múlva újra kedvenc sorozatunkban láthatjuk a 68 éves sztárt. Kevin Costner bár már végzett a Yellowstone című sorozattal, de maga hintette el, hogy az ötödik évad második felében egy cameora feltűnhet.
Vágólapra másolva!

Hatalmas meglepetés érheti a Yellowstone rajongóit november 14-étől. Kevin Costner nevével fémjelezett sorozat 5. évadának első fele után az Oscar-díjas színész közölte, számára véget ért a sorozat és más kihívásokat keres. A producerek állítólag csillagászati összegekkel sem tudták a színészt jobb belátásra bírni, ugyanis ő gőzerővel szeretett volna a Horizont című western filmtrilógiáján dolgozni, amit már évtizedek óta meg akart megvalósítani. A napokban azonban a színész maga hintette el, hogy a Skyshowtime-ra november 14-én érkező ötödik évad befejező epizódjaiban is feltűnhet. 

yellowstone tv show, yellowstonetvshow,  Kevin Costner
A Yellowstone Kevin Costner nélkül folytatódik (Fotó: YouTube)

Kevin Costner és a Yellowstone-univerzum 

A Yellowstone korunk egyik legsikeresebb sorozata, újra szupersztárrá tette Kevin Costnert, aki négy és fél évadon keresztül tarott izgalomban több millió nézőt a Dutton család csavaros és drámai történetével. A 69 éves Kevin Costner azonban új kihívásokat keresett, így az ötödik évad második fele már nélküle forgott, de nem zárkózik el egy esetleges visszatéréstől később, sőt többen azt pletykálják, egy rövid cameora láthatjuk az 5 évad második felében. 

Ki tudja, bizonyos dolgok visszafordulhatnak. Nem láttam még azt a jelet felém jönni, de mindig nyitott voltam arra, amit elkezdtem. Öt évad sok volt számunkra, de úgy gondolom, hogy a történetnek még nincs vége

 - mondta sejtelmesen Costner az ET-nek. 

yellowstone tv show, yellowstonetvshow,  Kevin Costner
A sztárcsapat már nem lesz teljes az új évadban (Fotó: YouTube)

Mint ismert, Kevin Costner botrányos távozása bejárta a világsajtót: a színész  azért szállt ki a sorozatból, mert nekiállt a nagyszabású Horizont című filmtrilógiának, aminek az első részét Cannes-ban mutatták be, majd júniusban világszerte. A háromórás westerneposz 100 millió dolláros költségvetésének töredékét tudta csak visszatermelni, pedig Costner a saját vagyonából is közel 40 millió dollárt fektetett a projektbe. A második rész premierjét augusztusról elhalasztották idén év végérre, miközben a harmadik rész munkálatai már javában zajlanak, sőt egy negyedik részt is tervez a színész. 

A Yellowstone-univerzum élni fog

Miközben mindenki tűkön ülve várja a Yellowstone fináléját, addig sem kell a hőseink nélkül maradnunk. Tavaly nagy sikerrel ment az 1923 című széria Harrison Ford és Helen Mirren főszereplésével, akik a Dutton család legendás őseinek történetét mesélték el. A hírek szerint egy második évadot is berendeltek, amiben mindkét legenda visszatérhet. 

yellowstone tv show, yellowstonetvshow,  Kevin Costner
Visszatérhet Kevin Costner egy rövid cameóra a Yellowstone-ba (Fotó: YouTube)

Közben hamarosan megkezdődnek a munkálatai a The Maddison című spin-off sorozatnak. Tavaly még úgy volt, az Oscar-díjas Matthew McConaughey erősíti a csapatot, ám a színész végül dobta a projektet és a helyére a Lost sztárját, Matthew Fox-t szerződtették. A széria nő főszereplője azonban egy igazi nagyágyú lett Michelle Pfeiffer személyében, akinek 66 évesen újra dübörög a karrierje, ugyanis a Maddison mellett Nicole Kidmannel forgat OnlyFans-sorozatot az Apple Tv+ -nak. 

A Yellowstone új epizódjai november 14-től érkeznek hetente a Skyshowtime-ra. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!