A Kísértés: hatalmas botrány tört ki két szereplő között

A Kísértés
Vágólapra másolva!
A TV2 népszerű reality műsora a végéhez közeledik, az indulatok pedig egyre inkább nőnek. A Kísértés tegnapi adásában Angi és Dusán vitatkozott, a nő pedig a közösségi oldalán is üzent a férfinak.
Vágólapra másolva!

A Kísértés csütörtök este véget ér, és kiderül, hogy mely párok azok, akik együtt maradtak, és kik azok, akiknek a kapcsolata végleg véget ért. A TV2 reality kedd esti adásában a párosok női és férfi tagjai is választottak maguk mellé valakit, akivel az álomrandijukat szeretnék eltölteni.

A Kísértés: Brigi és Dusán
A Kísértés: Brigi és Dusán Vajon együtt maradnak?
Fotó: Instagram.com/bfarkas__/

A Kísértés egyik szereplője kegyetlenül megsértődött

Szinte egyik döntés sem volt meglepetés, azonban mikor Inge Jeremyt választotta és nem Norbit, az láthatóan rosszul esett a férfinak, csakúgy, mint Angi esetében. A fiatal lány ugyanis legutóbb Dusánnal randizott, és láthatóan megvolt közöttük a kémia. Angi úgy érzi, hogy még párkapcsolatot is el tudna képzelni a férfival, holott jelenleg a férfinak menyasszonya van. Mivel Dusán nem őt, hanem Edát vitte el álomrandira, Angi dühösen kiosztotta őt.

Nagyon örülök, hogy megismertelek, viszont remélem, hogy a büdös életben nem találkozunk. 

Sem veled, sem hasonló gondolkodású férfiakkal, mert ez az, amit én a való életben is kerülök. Sok szerencsét a semmihez" - intézte szavait Dusánhoz.

Angi undorodik Dusántól

Úgy látszik, hogy a köztük lévő feszültség a közösségi oldalon is folytatódott, ugyanis Angi nemrég az Instagram-sztorijában fejtette ki, hogy mit gondol a férfiról.

Emberileg egy hónapon át jókat szórakoztam Dusánnal, az már más, hogy hogy beszélt a nőkről, vagy bárkiről a világon. 

Nulla tisztelet volt benne. 

Amúgy is undorodok tőle, de így visszanézve még rosszabb. 

Nem tudnám jobban megfogalmazni, mint amit akkor ott mondtam neki. Max úgy, hogy az egész ki lenne sípolva. 

Szerintem senkinek nincs szüksége ilyen emberre az életben. 

Én játszani mentem, jól éreztem magam, jókat ettem. Még többet tettem bele, mint akartam. Sok jó emlékem van a srácokkal" - fejtette ki a korlátozott ideig elérhető bejegyzésében. 

Azt nem tudni, hogy Angiból a féltékenység beszélt-e, vagy tényleg így érez, mindenesetre az biztos, hogy a műsor után nem lettek barátok.

Az Origo olvasói ezúttal a kísértő nőkre szavazhatnak, és dönthetik el, hogy melyikük a legszebb.

Fontos, hogy a szavazatokat csütörtök éjfélig adhatják le. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!