Kőgazdag fiatalok: hatalmas mellű nő kényeztette a TV2 sztárját - videó

Kőgazdag fiatalok
Vágólapra másolva!
PSG Ogli soha nem tagadta, hogy imádja a nőket, azonban nemrég még neki is különleges élményben volt része. A Kőgazdag fiatalok sztárja egy picit még zavarba is jött, ugyanis egy igazán rámenős nőhöz volt szerencséje.
Vágólapra másolva!

A Kőgazdag fiatalok hétfő esti adásából kiderült, hogy a nagymellű, plasztikafüggő Tuvic úgy gondolta, hogy a legnagyobb segítség az lenne a férfi számára, ha ő szervezné számára a hölgytársaságot, viszont ehhez castingokat szervezne. A celebnő fel is vázolta PSG Oglinak, hogy többkörös meghallgatásokat tartana, így szűrné ki azokat a nőket, akik szerinte valóban megfelelnek a férfi igényeinek. 

A Kőgazdag fiatalok szereplői
A Kőgazdag fiatalok szereplői: PSG Ogli és Tuvic Aleksandra
Fotó: TV2

Ogli meglepően jó ötletnek tartotta Tuvic felajánlását, és azt mondta, hogy bízik benne, hogy tudni fogja, milyen nők a zsánere, és azt is, hogy mire van szüksége, így megbeszélték, hogy a nő hamarosan elkezdi keresni a megfelelő jelentkezőket, akik közül a legjobbak elutazhatnak Ibizára, ahol PSG Ogli a születésnapi buliját tartja majd. 

A Kőgazdag fiatalok sztárjának különleges masszázsban volt része

A mai adásban lesz látható az, hogy a castingon részt vevő lányok hogyan mérik össze a tudásokat. Bikiniben vonulnak végig a medence partján, Tuvic Aleksandra pedig mivel szerette volna megtudni, hogy milyen a jelentkezők kézimunkája, arra kérte őket, hogy masszírozzák meg a férfit. Egyikük pedig annyira lelkes volt és bizonyítani akart, hogy olaj nélkül, hatalmas melleivel masszírozta meg PSG Oglit, amin még a Kőgazdag fiatalok sztárja is meglepődött.

Azért már sok mindenben volt részem, de ilyen, hogy valaki olaj nélkül, csöcsökkel a seggemen és a hátamon csússzon, még nem volt. 

Ez is egy új élmény volt számomra. Jó volt! Baby girl coming to Ibiza" - mesélte a TV2 által megosztott videóban. 

Nincs érettségije, amit egy kicsit sem bán

„Néha szokta mondani anyám, hogy kisfiam, most már estin tedd le, mire én mondom, hogy dehogy teszem, hagyjál már békén a hülyeségeiddel... Ezt tényleg nem. Kimondja, és olyan ideges leszek… nekem iskolaundorom volt, egy berögzült betegség. Mindig beteg voltam, egész évben beteg voltam” – magyarázta PSG Ogli a TV2 Titkok Ramónával című műsorban, akit továbbra is dühít, ha valamelyik rokona az érettségi felől érdeklődik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!