Meghalt a Mamma mia! sztárja

gyertya, gyász, illusztráció, meghalt
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock
Vágólapra másolva!
A színésznő 1956-ban született Glasgowban, sok sorozatban, filmben forgatott. Myra McFadyen A boldogító talán, a Mamma Mia! és Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmekben is szerepelt.
Vágólapra másolva!

68 éves korában meghalt a Mamma mia! egyik szereplője, Myra McFadyen. A glasgow-i Citizens Theatre Twitter-bejegyzésében búcsúzott tőle: „Szomorúan értesültünk a ragyogóan tehetséges Myra McFadyen haláláról. A Citz közönsége számos produkcióban láthatta, a színpadon, a tévében és a filmekben nyújtott magával ragadó alakításai miatt emlékezünk rá” - írták, felsorolva több darabot, amelyben szerepelt.

Meghalt a Mamma mia! egyik szereplője, Myra McFadyen
Meghalt a Mamma mia! egyik szereplője, Myra McFadyen
Fotó: IMDb

1984-ben dolgozott először tévéfilmben és tévésorozatban. 2008-ban szerepelt A boldogító talán című filmben és a Mamma miá!-ban, ahol Elena volt  karaktere. Feltűnt a Drakula-sorozatban, illetve a Mamma mia! Sose hagyjuk abba című filmben is. 2020-ban forgatott utoljára, akkor az Emma című filmben láthattuk. 

Többet itt olvashat a színésznőről. A Mamma miá!-ról itt olvashat több cikket. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!