Megasztár-szerelmek: öt gyerek is született, többen máig együtt vannak

Vágólapra másolva!
A Megasztárt 12 évig pihentette a TV2, most pedig nagy sikerrel visszatért a tehetségkutató. Sokan nemcsak ismertséget szereztek a Megasztár ideje alatt, hanem szerelmet is: Tóth Gabi Palcsó Tamással, Caramel Bartók Eszterrel, Rúzsa Magdi pedig az egyik operatőrrel jött össze. Mutatjuk a TV2 tehetségkutatójának egykori szerelmespárjait, akik közül többen máig együtt vannak.
Vágólapra másolva!

Galambos Dorina és Pély Barna

Még javában zajlott a Megasztár első versenye, amikor 2004 februárjában kiderült, hogy  a másodikként kiesett Galambos Dorina összejött az egyik zsűritaggal, Pély Barnával. Hosszú ideig voltak együtt, ebből öt évig voltak házasok, 2018-ban azonban válással végződött a kapcsolatuk.

Évekig házasok voltak, de már elváltak
Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A bontóper előtt egy évig nem találkoztunk; ez biztosan hozzájárult ahhoz, hogy végül tényleg jó hangulatban, minden feszkótól mentesen váltunk el papíron is, majd a Moszkva téren pizzázva-borozgatva sztorizgattunk, hogy kivel mi történt."

Nekem az elején jót tett a környezetváltozás, mert amikor szétmentünk elutaztam két hónapra Amerikába. Nem mondom, hogy nem pityeregtem néha, de volt időm gondolkozni és lezárni magamban az egészet. Kiegészítettük egymást, de megváltoztunk, már mást akartunk. Jobb külön-külön boldognak lenni, mint együtt az érezni, hogy ez már nem az igazi. Baráti maradt a kapcsolatunk, szoktunk beszélni" - árulta el nemrég az énekesnő.

Caramel és Bartók Eszter

A Megasztár 2 ideje alatt szeretett egymásba Bartók Eszter és Molnár Ferenc Caramel. A pár három év után szakított, azt mondták, a kapcsolatuk elfáradt. "Érzi az ember, hogy mikor kell saját, illetve a másik ember érdekében azt mondani, hogy vége, és innentől kezdve külön. Most éreztük azt, hogy elfáradt valami. Valami már nem olyan, mint az elején" - magyarázták 2009-ben. Bartók Eszter a magánéletét azóta féltve őrzi, csak ritkán nyilatkozik a sajtónak, Caramel pedig hosszú ideje házas, kétgyerekes apa.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!